A kastély főbejáratánál úgy 20 foknyi lépcsősor emelkedik, amit áttört mintázatú, fonatos kőkorlát szegélyez, csakúgy, mint a két oldalra kinyúló erkélyrészt mely végig fut az épület teljes elülső részén. A hármas tagolású főépület középső oromzata előredomborodó, ovális, két oldalát földig érő félköríves zárású ablakok keretezik. Közepén a homlokzati formának megfelelő kétszárnyú üvegajtó, ami fölött a Kökényessy család kőbevésett címere ül. A nyílászárók fölött az egész főhomlokzat legtetején tág erkély húzódik, ahová a második emelet díszterméből juthatunk ki. Az ovális bejáratot jobbról és balról föléje magasodó, tőle beljebb épített épületrész fogja közre, kétoldali bástyaként. Mindkét épületszárny második szintjén mindössze egy-egy franciaablak, és közöttük némileg feljebb egy gömb alakú miniatűr ablakocska villan meg. Boltozatos kupoláján kehely kőszobor ékeskedik. A kétszintes épület további része csak a hátsó udvarból engedi láttatni magát, innen ugyanis U alakot formálva húzódik el hátrafelé, közrefogva a sokkalta visszafogottabb, barátságosabb belső udvart. Adrás Gróf ükapja a már korábban is említett Kálmán, ragaszkodott a privát szférájához, és bár szívesen fogadott vendégeket és nyitotta meg háza ajtaját a csodálkozók előtt, a háza hátsó részét, a kertet és a hozzá tartozó területet a szűkebb a család számára tartotta fenn. A kétszobányi nagyságú erkélyről kétoldali lépcsősor vezet le az udvarra, mely hátterében sűrű erdő lombozódik, és a fából készült pavilon ahol előszeretettel fogyasztotta délutáni teáját a család. Szintén az erdő irányába építették a kastélytól teljesen különálló lovardát, és a parányi katolikus kápolnát is.

A hosszú faragott ebédlő asztal melyet megszámolhatatlan párnázott, arany szegéllyel borított szék vesz körül, majdnem elfoglalja az egész étkezőt. Szemben vele háromreteszes üvegvitrines tálaló emelkedik, amitől balra a vörös márvánnyal kirakott sarokkandalló ontja melegét a fagyos téli estéken. A kupola alatt kapott helyet az előcsarnok a maga aranyos pompájával, díszes tartóoszlopaival, tükrös padlózatával, ablaka előtt elnyúló hófehér zongorájával. Az előcsarnokból két oldalról nyíló, vörös szőnyeggel borított alabástrom lépcsősor emelkedik egészen a második szintig, ahová felérve egy közös korlátos folyosón fut össze. A két lépcsősor találkozásának szögében nyílik meg a kétszárnyú faajtó, mely egyenest a díszterembe kalauzol. Erkélyéről, belátszik az egész kastélypark, és szép napos időben még a Duna kicsiny csücske is.

A díszterem fala egészen a plafonig márvánnyal borított, helyenként arany berakásos, kupolás mennyezetét festés keretezi. A plafonról három kristálycsillár függ és arany falikarok sokasága, húzódik meg az oldalsó falakon. Ez a terem adott otthon a mulatságoknak, báloknak, hangversenyeknek, dísz vendégek tiszteletére adott fogadásoknak, egyéb összejöveteleknek. Szintén a második szinten található a mindenképp figyelmet érdemlő könyvbirodalom is, ami nem más mint egy könyvtár, valójában mégis sokkalta több annál. Az ötször ötös, hat óriásablakkal körített, teljesen faborítású belső teret mennyezetig érő polcokkal rendezték be. A könyvtárszoba legtetejére még egy galériát is emeltek, amire keskeny csigalépcsőn vezet az út, s ahonnan a plafonrészbe ágyazott polcokról is könnyedén leemelhető egy- egy jobb regény. A jobb oldalsó kupola alatti kör alakú helyiség, valóban olyan benyomást kelt mintha egy hatalmas gömb közepébe csücsülnénk, hiszen itt minden boltozatos, a plafontól egészen a padlóig, körös-körül boltívek, mélyfaragású faékekkel díszítve, félköríves elnyúló ablakok. A gróf több száz éves íróasztala áll a terem közepén, mögötte sötétzöld bársonnyal borított székkel. A mélylakkozású bútordarab elmaradhatatlan kelléke a csillag mintás éjjeli lámpa, és a körülötte szétheverő papírdarabkák… András sok idejét töltötte itt, jött ha magányra vágyott, ha dolgozni akart, vagy csak egy jó könyvért, szóval mindig talált indokot. Még az is előfordult, hogy itt érte a reggel kezében egy kedvenc könyve társaságában. A könyvtár ajtaján áthaladva lakosztályok sora veszi kezdetét, és egy oldalsó kis keskeny lépcső ahonnan gyorsan lejuthatunk a földszintre. A lépcsőket elrejtő ajtón áthaladva nyílik meg a jázmin illatban úszó, mindig világos, szinte csak ablakokból álló szalon, barnás –sárgás aranyozott bútoraival, hófehér kandallójával, freskóján az ég kékét felelevenítő színekkel, felhőkkel és angyalkákkal, na meg persze a kandalló fölött pihenő portréval Kálmán és Liliána első találkozásáról.

   Úrkökény mindig is bővelkedett a látnivalókban, szépségekben, luxusban mégis mindezen értékei mellett az a szeretet tette igazán napossá, amellyel birtokosai kitüntették születése óta. Vitatható, ugyanakkor hogy a csillogás és a tekinteteket vonzó jelenlét vajon tényleg áldás-e vagy épp az átok legnagyobbika. Igen.. az átok… a több éves virágzás, küzdelem és tenni akarás végül bánatot szült, mély és sötét bánatot…

 

 Kökényessy Tivadar - Úrkökény akkori ura - egész életében a királyi udvarban dolgozott, főkincstárnoki beosztásban. Megbízhatósága és a korona iránti hűsége juttatta őt eme tisztes pozícióba. Egyetlen fia született, akit András névre kereszteltek. Az ifjú Gróf megörökölte édesapja nemes jellemét, műveltségét, céltudatosságát és nem utolsó sorban feltételek nélküli tiszteletét és hűségét a király iránt. Csakhogy ezen utóbbi elhivatottság, édesapja elképzelésével ellentétben egy egészen más mezsgyén haladt. Az ifjú grófot, nem érdekelték a kincstárnoki feladatok, és ugyan apja mindent elkövetett, hogy megváltoztatva korábbi álláspontját, elfoglalja az ő egykori helyét nem járt sikerrel. András a hadsereget választotta. Katonának állt, majd két éven keresztül egy nagyon rangos vívóbajnok kezei között élt, a szó legszorosabb értelmében, aki olyan mestert faragott belőle amilyen nem létezett Magyarországon. András legyőzhetetlen bajvívóként tért vissza Úrkökénybe, majd beállt a Királyi katonaságba, hogy szolgálja a hazát. Tivadart büszkeséggel és vegyes aggodalommal töltötte el András tevékenysége. Később, mikor a Király hadseregének főparancsnokává nevezeték ki, a velejében megbújó büszkeség legyőzte a félelem csíráját. Pedig az aggodalom mely mindezek ellenére egy percig sem hagyta teljesen magára, nagyon is jogos volt.

 1850-et írt a naptár!! Az ország, egy titokban felbolydult méhkashoz hasonlított. Valahogyan érződött a levegőben az árulás és az összeesküvés szaga. Nemesi körökben elterjed, hogy a krémm, a korona közeli nemesség lázadozik. Konspirálnak, a nemrégiben hatalomra lépő Ferenc József uralkodásával szemben. A rossz nyelvek azt duruzsolták, hogy csak arra várnak, hogy a kormányzó visszatérjen Európai üzleti útjáról, és segítségével megdöntsék a király hatalmát. Ment a suskus, a pletyka de ténylegesen senki nem látott és hallott semmit. Tivadar tisztában volt fia hűségével és azzal, hogy ha bekövetkezik az, amiről senki nem beszél, András kész lesz meghalni is a királyért. És ha ez bekövetkezik, ő nemcsak a fiát veszíti el, hanem mindent, amiért eddig élt és dolgozott. Édesapja halálos ágyán megesküdött, hogy gondoskodik Úrkökény örökléséről, nemz utódokat, hogy a család ősrégi birtoka ne kerülhessen illetéktelen kezek közé. Csakhogy a felesége Terézia, András szülése közben életét veszítette. Andrást dajkája Emerencia nevelte fel. Úrkökény sorsa tehát egyedül András kezében nyugodott, rajta állt vagy bukhatott a Kökényessy család jövője. A választott hivatása ugyanakkor sokkal több áldozatvállalással járt, mint elsőre gondolta. Szinte minden idejét a katonaság körében töltötte. Jó esetben havonta egyszer sikerült hazalátogatnia. Bizony veszélybe került a jó előre eltervezett frigye, a szintén korona közeli Zombor család legifjabbik lányával, Rózával…

 

 

 Róza édesapja a magyar származású Zombor Mihály herceg, aki nem mást vett nőül, mint Habsburg Rozáliát a király feleségének testvérét. Efféle titulusában érthetően hatalmas befolyással és tekintéllyel rendelkeztek az országban, és persze a bécsi udvarban egyaránt. Nem kis rang a király sógorának lenni és az, hogy nem költöztek egyenest a palotában kizárólag azért lehetett, mert Széplaki Rózáliának tüdőbetegsége miatt, tiszta és friss levegőt írtak elő a doktorok. Ura Mihály tökéletes párt formált mellette, tisztelte, szerette, és legfőbbképp féltette annyira asszonyát, hogy mindet feláldozzon annak egészségéért. Így történt, hogy építettek egy kastélyt Magyarország egyik legszebb területén mely ugyan a Duna másik oldalán helyezkedett el, de mégis elérhető közelségben Úrkökényhez.

 A Kökényessy családdal hamar barátságot kötöttek és a megállapodás, hogy Róza és András egybekeljenek mindkét család részéről nagy egyetértésnek örvendett. Azon a napon, amikor a szülők által oly hőn áhított frigy megköttetett Kökényessy Tivadar végre fellélegezhetett. A fia megnősült, egy kivételes család lányát vette feleségül és vélhetően hamarjában egy unokával is megajándékozzák őt. Minden a tervek szerint haladt és András házasságának második évfordulóján, egy nagyon nehéz és fájdalommal teli vajúdás után meglátta a napvilágot Gróf Kökényessy Péter…. Kökényessy András és Zombor Róza első szülött gyermekeként.

   Megérkezett hát az örökös aki tovább viszi majd a nevet és hű gazdája lesz Úrkökénynek is. Úgy fél évvel később, 1853 derekán a háttérben megbújó lázadók kitörtek a sötétségből és a kezdeti fenyegetőzések bizony nagyon komoly lázadássá, öldökléssé formálódtak át. A nemesek vérlázító köre megmérgezte a magyarság nagy részét azáltal, hogy megfélemlítő intézkedésekről szóló információkat hintett el. „ Ferenc József újból Habsburg fennhatóság alá vonná a nemrégiben felszabadult országot, hatalmas adókat vezetne be és megszüntetné a magántulajdonlás intézményét „ ilyen és ehhez hasonló lázításoktól visszhangzott az ország. A lázadók nem kíméltek senkit és semmit, aki ellenük szegült lehetett magyar vagy sem pusztulnia kellett. Soha nem látott mértékben bolydult fel az ország egyensúlya.

 

   András édesapja, Tivadar Gróf a felkelések első számú áldozata lett. Őt, mint a király legfőbb bizalmasát, barátját, az udvarból való hazakocsikázása közben fogtak közre és ölték meg. Felcímkézett holttestét Úrkökény bejáratánál dobták le ezzel a felirattal: „ Vesszenek a hazaárulók” E ponton visszafodíthatatlanul és megállíthatatlanul elkezdődtek az összecsapások, melyek egészen az olasz határig folytak. András magára hagyva feleségét és gyermekét harcba indult, hogy megtorolja apja halálát és megvédje a királyt. András mindvégig átlátott a szitán… még a Magyarság nagy része sötétben tapogatózva, Ferenc Józsefben látta a veszedelmet és vaknak bizonyult az igazi gonosszal szemben. Azon a reggelen mikor András mögött bezárultak Úrkökény tömör vaskapui megváltozott minden. A csöndes és szeretetteljes légkör mely Úrkökényben honolt fagyottá, rideggé, és kiszámíthatatlanná változott. A rettegés beette magát a falak közé, a kétely ott bujkált mindenkiben…. Mi lesz, ha András többé nem tér haza, ha a harc, melyre az életét tette, végül valóban el is veszi azt??? Napok teltek el, majd a napokat hetek követték, mikor egy reggel végre valami jó dolog is kopogtatott….

    Az ifjú Róza grófné bejelentette, hogy újabb gyermeket vár. András távozása óta nem élt meg ilyen szép napot Úrkökény és lakossága… A hír, hogy Andrásnak újabb gyermeke születik - röpke 7 hónap múlva - hozott egy kis fényt a szürke, szorongásokkal teli hétköznapokba. Sokan azt mondták, hogy aznap mikor András kisétált a birtokról, Úrkökény elátkozottá vált. Hogy miért? Nem létezett erre a kérdésre válasz, mégis mindenki elfogadta s valósnak élte meg, hogy az átok beköltözött a kastélyba. Még ugyanezen a napon egy másik hír is hallatta magát… Még reggel teljes valójában tombolt az öröm és ment az ünneplés mely az új életet éltette, estére odavesztek a remények, az álmok…. A remény, hogy egyszer még olyan lehet mint annak előtte úgy suhant el mint a kóbor szél…..

   Egy talpig feketébe öltözött férfi közeledett a kerten át. Hosszú fekete talárt viselt és a fején szintén feketével borított cilinder feküdt. A kezében egy vörös pecséttel lezárt borítékot tartott. Róza félve fogadta a hírnököt, legszívesebben bezárta volna előtte háza ajtaját, de nem tehette. A hírnök kifejezte részvétét, miközben átnyújtotta az ifjú Grófnénak a papirost, mely a halál levele volt….

„ Tisztelt Asszonyom – állt a hivatalos levél címsorán – Sajnálattal tudatjuk Önnel, hogy őfelsége első tisztje Gróf Kökényess András, miközben hűen védte királyát az Olasz határnál folytatott ütközetben életét veszítette”

Róza keserves kiáltása járta be az udvart. A fájdalom sikolya, a kilátástalanságé, a végérvényesen visszafordíthatatlané. Úrkökény bejárata fölé, fél év leforgása alatt másodjára került ki a fekete lobogó, egy újabb szeretett személy gyászát hirdetve.

 

   Róza teljesen magára maradt. Testvére Mihály vette szárnyai alá. Egy időre hozzá is költözött Úrkökénybe. Mihálynak nem volt családja és még mindig a szülői kastélyban élt nem messze a Kökényessy birtoktól, de Róza lelki és áldott állapotára tekintettel úgy döntött mellette a helye. Mihály testvéri titulusán túl Róza orvosa is volt, aki ilyen minőségében nagyon aggódott húga és a születendő magzat állapota miatt is. Az idő persze pörgött tovább és egy esős délutánon meglátta a napvilágot Kökényessy Panna, András második és egyben utolsó gyermeke. A jövevény bár enyhített a fájdalmon, teljesen nem feledtethette András hiányát. És a bajok még csak eztán kezdődtek. Régen sokan, sokféle népek, főleg tehetős urak, Hercegségek, fenték a fogukat az Úrkökényi birtokra, és most hogy úr nélkül maradt bizony minden oldalról várható volt a veszély. Róza épp ezért úgy döntött összeszedi magát és Uráért, gyermekeiért, megmenti a birtokot, hiszen van ki továbbvigye a nevet. Péter az örököse Úrkökénynek, ezért harcolni fog utolsó leheletéig.

Két év telt el, két nagyon kemény év. Róza éjt nappallá téve dolgozott, tárgyalt a termések értékesítéséről, vezette a gazdaságot melyben nagy hasznára volt, Petykó az intéző. A harmadik év első felében aszály pusztított, majd később egy hónapon át, esett, az előbb kiszáradt termést utóbb kivetette a víz. Tönkre ment minden, egyedüli mentsvárat a szüret jelenthetett volna, amit aztán elvert a jég… alig maradt szőlő és közben szabad kéz is, mert a parasztok sorra továbbálltak. Nem hűtlenségből, hanem mert ellehetetlenedett az életük. Róza nem is tartóztatott fel senkit, hiszen látta maga előtt sötét jövőjét. Csak néhány család maradt közöttük a miénk is……. „

 

-         Jó mára elég lesz ennyi – állította le a mesét Valter. Nagyapámnak pihenésre van szükséges.  

-         Jajj, no ne már – sipítozott Laura – hiszen jószerével semmit nem mondott. Alig egy órája mesél és már abba is hagyja??? Mikor végzünk így?

Laura szíve szerint még hozzátette volna, hogy ilyen tempóban talán a végére sem érnek a mesének, mert az öreg közben elpatkol, de még idejében elharapta a nyelvét, persze a próbálkozást nem adta fel.

- Nézze kedves Valter! Nekem nincs időm mindennap itt ücsörögni, híradózom tudja??? Napi események, katasztrófák stb….

Alex a fejét fogta és átkozta a napot mikor voltak olyan óvatlanok és beengedték Laurát a feltárás területére, mert azóta sincs egy percnyi nyugtuk sem…

-         Laura most már állítsd le magad – igyekezett féken tartani dühét de Laurával kapcsolatban sehogyan sem ment. – senki nem kényszerít téged arra, hogy ide gyere és hallgasd a „mesét” mert szerinted az ugye?

-         Ne veszekedjenek – szólalt meg az öreg – a fiamnak igaza van. Elfáradtam, de holnap szeretettel várok mindenkit, akit érdekel a történet. Magácskát is – biccentett Laura felé – mert ha azt hiszi, hogy látott már mindent a világból, nagyot téved. A mostani világ, a fejlett műszerek meg a beszélő televízió már elnyomja a valós értékeket, de régen, még Úrkökény állt olyasmit mutatott, olyan szenvedélyt, önfeláldozást és persze árulást és szenvedést amit a mai fiatalság talán képtelen lenne elviselni.

-         Elhiszem Hunor bácsi – bólintott vissza Laura – csak épp az idő az ami ellenünk van, tudja mi itt mindannyian dolgozunk, vannak főnökeink nem társaloghatunk hónapokon keresztül.

-         Akkor bizony kár volt elkezdenem, mert Úrkökény története, nem egy kétnapos mese… - kuncogott az öreg, olyan igazi huncut mosollyal…  

-         Értjük mi ezt Hunor bácsi – Judit lélekjelenléte mindig jó időben buggyant ki jó helyen, nagyban megkönnyítve társai helyzetét – majd jövünk holnap is, és ha kell holnap után meg azután, egészen addig még a végére nem tetszik érni a történetnek.

-         Hogy lehetsz ekkora kretén – esett neki Alex Laurának már a lépcsőházban – fogjatok le különben kinyírom ezt a libát….

-         Most mi bajod – rántotta fel a vállát Lau – azt ne mondd, hogy a te fejedben nem fordult meg, hogy mi lesz ha az öreg mondjuk holnap már nem ébred fel!!! Na Alex, ki a kretén mi?

Mire kiértek a lépcsőházból Alex és Laura kakaskodása majdnem tettlegessé fajult. Még jó, hogy legalább Judit képes volt némiképp gondolkodni.

-         Most már elég! Mindketten fejezzétek be. Mondja Laura magának fel sem tűnt, hogy a feltárt kastély épp olyan amilyennek Hunor bácsi Úrkökényt leírta???? És az öreg nem lépett be egyetlen szobájába sem, mégis szinte pontosan elmondta, hogyan volt berendezve…. Minden megtörtsége ellenére, a szökőkút, a csillárok, még a görögmintázatos falak a négy évszakkal… a hideg futkosott a hátamon. Ez nem mese!!!! – Judit olyan átszellemülten beszélt, hogy köddé illant az iménti parázsló vita… - Úrkökényben tényleg éltek egykor.. hús-vér emberek. Érzésekkel, szerelmekkel, csalódással, fájdalommal.. Nem egy kitalált rege, hanem valóság. Egyetlen ember létezik, aki mindezt megoszthatja a felnövő nemzedékkel. Nem panaszkodni kell folyton, hanem türelmesen hallgatni… Mert Istenemre mondom kedves Laura, ha felzaklatja Hunor bácsit, vagy ha bármivel is akadályozza a munkánkat, azt hogy az öreg végigmondja a történetnek, a saját két kezemmel fojtom meg.

Kénytelen kelletlen Laura belátta, hogy az öregnél semmire sem megy sürgetéssel, pláne, hogy ezek a buzgó mócsing régészek is mind, mind a talpát nyalják. Csendben maradt és beleegyezően bólintott Judit monológja végén. - A szenilis vénember – pöfögött magában hazafelé menet mégis, s tette még mindig ugyanezt, másnap délelőtt az Titanilla utca felé haladva. Nagyot is csalódott persze a szó legjobb értelmében, mikor percre pontosan 10 00 órakor Hunor bácsi folytatta a mesét….