-         A feltárás a végéhez közelít, mi lesz ezután? A hegy eltűnt, és a nagy semmi bizony szemet szúrt a szemfülesebb újságíróknak, mint a mellékelt ábra is mutatja. Félreértés ne essék, én tartottam a szavam – hárított Laura széttárulkozott karokkal - azok odakinn nem az én hívásomra érkeztek.

Bizony- bizony, a nappalok és az éjszakák úgy váltogatták egymást, mint egyik lélegzetvétel a másikat. A napok heteket szültek, és a hetek „románcából” hónapok sarjadtak. A zöldellő rügyeket előbb a száradás, majd a hó födte el. Igen.. mindent fehérre festett a hóesés, ami nem könnyítette a régészek munkáját. Ugyanakkor elérkezett az a pont, amikor már felesleges, sőt nevetséges lett volna tovább titkolózni. Leplezni az egyértelműt, legalább annyira komikus, mint állítani, hogy egy hegy belsejében kastély rejtőzik. Na de ha egyszer ezek a tények! A hegy eltűnt és akarva, akaratlan de ez egy akkora horderejű történés, ami már nemcsak az újságírói szemeket kacsingatja meg, de a mezei ember is felkapta rá a fejét….

Igen Laura hiába tartotta a szavát, a szenzáció bizony akkora port söpör, és olyan padlógázzal érkezik, hogy feltartóztatni, felérne egy öngyilkossággal. A sajtó oldaláról úgy két hete érkező sorozatos ostrom végül azt eredményezte, hogy Rencsicsovszky ezredes - Csillagbérc vezetőjének beleegyezésével - végül szabad utat engedett Laurának. Eljött hát a nagy pillanat, a leleplezés felemelő percei, mikor is a csatorna végre leadta Laura munkáját, a hónapok óta tartó kutatásról készített dokumentumfilmet. Az egyébként is önbizalom túltengésben „szenvedő” szöszi mellei majd szétszakadtak a büszkeségtől. Temérdek oka volt erre, hiszen a dokumentumfilmje végigvonult előbb az országon, majd Európa szerte és szerény túlzással talán mondhatnánk, hogy az egész világon. Az első ámulattól kijózanodva sorra érkeztek az elismerő levelek, telefonok, gratulációk. Na nem holmi kis nevektől, politikusok, közéleti személyiségek, még a konkurens tévés csatornák is elismerték Laura munkáját. Igen… egyedül Hong- Kongba nem jutott el a siker szele.., Rendes Gyula nem reagált….egyetlenként maradt Laura közvetlen környezetéből, aki szokásos napi hívásaiban, még a film leforgatását követő második héten sem gratulált. Laurát vérig sértette Gyula hallgatása, de büszkesége erősebb volt annál mintsem nekirontson. A Régészeti Világszövetség nyílt levélben gratulált a magyar csapatnak és határokon átnyúló segítségéről biztosította a további munkák kapcsán. Alex mindeközben azt érezte nem jogos az érdem.

-         Miért lógatod az orrod – csapta hátba Laura a tévé előcsarnokában ücsörgő Alexet

-         Na, helyben vagyunk – sértegette Alex – ekkora ostobaságot is csak te kérdezhetsz! Mindegy – legyintett – hülye vagyok, minek hagytam magam rábeszélni erre a beszélgetős műsorra.

-         Jó akkor most, lévén, hogy ideges vagy meg minden az első mondatodra nem reagálok. – Laura nyelt egy nagyot és kedvesen folytatta - Ne izgulj! Julcsi ügyes csaj, kizárólag azt kérdezi majd, amit előre megbeszéltetek.

-         Tiszta cirkusz ez az egész? – kelletlenkedett Alex

-         Cirkusz???? – telepedett mellé Laura – Szenzáció, világra szóló felfedezés, a nevetek bekerült a történelemkönyvekbe hékás. Hidd el nekem, nem szívesen mondom, de tökéletes munkát végeztél, végeztetek valamennyien. 

-         Óhh nem, az te voltál, mi csak tettük a dolgunkat

-         Hát erről van szó??? Savanyú a szőlő, mert a sikerből másnak is jutott egy zabszemnyi?

Még hogy zabszemnyi – mosolyodott el flegmán Alex – hiszen ha valaki hát Laura hatalmas szeletet kapott ki a siker nevű tortából, ráadásul nem lehet felróni neki semmi rosszat. Igen, nekik is ezt kellene tenni, megragadni a lehetőséget és foggal – körömmel akár egy életen át, kutatni – keresni, nem pedig feladni. Mert Alex már feladta, belefáradt a hasztalan próbálkozásokba, mert folyamatosan az az érzés dübörgött benne, hogy Kolumbusz útján jár… hogy bármerre is induljon nem éri el a hőn áhított úti célt. És ami még ennél is félelmetesebb az a rettegés…. Mert Alex rettegett attól, hogy nemes egyszerűséggel elsétál a megoldás előtt, vagy mellett, vagy alatt, úgy, hogy utóbb az általa kijárt úton valaki más aratja le a babérokat. 

-         Miféle sikerről beszélsz – csattant fel ismét, talán túlzó iróniával a hangjában - Igaz tagadhatatlan te fürdesz benne, mert jól eladsz bármit, de az igazság az, hogy semmit nem tettünk. Majd fél éve töltjük az időnket a völgyben és mit tettünk? A nagy semmit.

-         Mi az hogy semmit?

-         Mindjárt elmondom, bár normál esetben nem lenne szükség magyarázkodásra, de mit tegyek, ha szőkének születtél – Alex nyers modora, furcsa mód nem zökkentette ki Laurát nyugodt lelkiállapotából - Egy: külön erre specializálódott szakmunkások szétrobbantották a hegyet. Kettő: ismét más szakemberek eltakarították a romokat. Három: A mi dolgunk innen kezdődött volna, nevezetesen felfedni a történelmi hátteret, besaccolni a kort, a dinasztiát aki birtokolta, és minden apró kis momentumot. Ezzel szemben nem találtunk semmit…., egyetlen lelet vizsgálata sem produkált eredményeket. Fogalmunk sincs honnan nőtt ez a kastély épp ide….

Alex, mindezek tudatában, keserű szájízzel sétált be a stúdióba. Mialatt beszélt, mint egy aprócska, ám nagyon éles tüske birizgálta belülről, majd egyre erősebben szurkálta, a bűntudat nevű sátán és azt skandálta: idegen tollakkal ékeskedsz, te csak egy pulyka vagy, még akkor is ha megtépted a pávát és belebújtál a tollaiba…. Alex az ördög minden egyes szavával egyetértett. Az ő feladata, valójában még csak most kezdődne, egy olyan munka, aminek a kimenetelét már most tudja. Az esély hogy valaha is feltárja a kastély eredetét, mint egy mákszem olyan pirinyó. Az interjú persze hibátlanra sikerült, de Alex lelke felbolydultabb volt, mint valaha. Egyik nap úgy telt el a másik után, hogy fikarsznyi eredményt sem produkált. Létezett több dinasztia is az 1400-as évektől betájolhatóan a Pilis körzetében, akik közül bárkié lehetett a kastély. Megszámlálhatatlan átvirrasztott éjszakával a háta mögött Alex végül meghökkentő bejelentéssel kereste meg főnökét.

-         Felmondok…. – hangzott a rideg kijelentés

-         Szó sem lehet róla. Nem fogadom el. Alex, drága barátom – veregette vállon a főnök - mi ez az őrültség?

-         Őrültség??? Nem, nincs itt semmiféle őrültség. Ami itt van, színtiszta kudarc – magyarázta Alex keserűen – az én személyes kudarcom, ezért önként távozom.

-         Alex, jól ismerlek. Látom mennyire a szíveden viseled a kutatást. Nem az a fajta ember vagy aki csak így feladja.

-         Talán, közben az lettem. A döntésem pedig végleges – egy borítékot dobott főnöke asztalára, majd egy viszlát kíséretében kisétált.

Átballagott irodájába. Komótosan nekilátott összeszedni mindazon tárgyakat, amik négyévnyi, mindennapos tartózkodása alatt felgyülemlettek. Úgy akart eltűnni, hogy senki ne vegye észre. Ne bíztassa maradásra, ne kérlelje, ezért nagyobb sebességre kapcsolt és összeszedte azt a néhány személyes holmit, ami valóban az ő tulajdona. Egy bögre, melyet még a csapat ajándékozott 25. születésnapjára. A fakeretes fénykép, melyen még Mariskával ölelkezik boldogan. Feltűnt még egy két- ceruza meg radír, na meg a számológép, amit otthonról hozott be egyik éjjel. Az iroda jobboldalsó falán egy bekeretezett oklevél pihent, „ oklevél a világ legjobb régészének” egy poénboltos, százforintos darab, a kollegák ajándéka. Eszmei értéke Alex szemében felbecsülhetetlen. Szomorúan akasztotta le helyéről és becsúsztatta reklámtáskájába. Már csak a monitorvédő szemüvege, és egy-két fecni, na meg a privát notesze hevertek az asztalon. Gyorsan ezeket is besöpörte táskájába és kilépett a folyosóra, úgy mint ahogy azt tette eddig is minden egyes délután. Útközben mosolyogva köszönt a szembejövőknek és beintegetett a férfimosdóba Jolikanéninek, aki ilyen tájt már buzgón súrolta a wc csészéket. A folyosó legvégén aztán átkanyarodott lépcsőházra, ahonnan orrlógatva baktatott lefelé. A földszinti aula zsúfoltabb volt az ilyenkor megszokottól, és a recepciós pultot is jó páran támasztották.

-         A kulcsok – nyújtotta át a portán, és Rudinak fel sem tűnt, hogy Alex soha nem adja le a kulcsait. Jó pihenés Rudi

-         Neked is Alex

Istenem, hányszor haladtam keresztül ezen az aulán, és hányszor de hányszor incselkedett velem Rudi. Ha tehette mindig belém kötött, ma nem tette – mélázott magában és már majdnem elérte a kijáratot mikor Rudi hangja elárasztotta a hatalmas aulát.

-         Alex! Várj!!! Majdnem elfelejtettem valamit. Az, az Úr, ott, a galéria alatt, téged vár.

-         Hogy ki? – nézett összeszűkített szemekkel Alex és kereste az illetőt

-         Ott, ott, ő az – segített Rudi – görbére sikeredett mutatóujja segítségével

Ekkora, az újságolvasásból feleszmélő muksó is összerakta, hogy a feléje közeledő feketeruhás férfi nem lehet más mint az ő embere. Komótosan összehajtotta a kezében henyélő napilapot, s mire ezzel végzett Alex már előtte tornyosult.

-         Kővári Alex vagyok – nyújtotta kezét illedelmesen kézfogásra – Rudi szerint Ön engem vár.

-         Igen- válaszolt szűk szavúan, majd folytatta jóval közlékenyebben - mivel a portás nem engedett fel, de azért közölte, hogy mindjárt vége a munkaidejének úgy döntöttem megvárom.

-         És miben segíthetek kedves… kedves Uram… - Alex hülyén érezte magát, hebegett – habogott. Mégis ki a fene ez a fickó, még be sem mutatkozott…

-         Ó, milyen ostoba vagyok. A nevem Hunvald Valter és hát.. szóval – makogott – hivatalos ügyben keresném.

Fúúú ez a „manus”,  a vesémbe lát, nyilallt Alex oldalába, és még egy pillanat erejéig el is mosolyodott saját belső kis viccelődésén.

-         Nem akarok elutasító lenni, de talán, munkaidőben….

-         Nézze – szakította félbe – napok óta tipródom azon, hogy induljak vagy maradjak inkább nyugton a hátsómon. A döntés, hogy felkeressem valójában sokkal nehezebb feladat, mint elsőre azt gondolná. Ezért kérem, had mondjam el miért is jöttem, mert talán holnapra elszáll a bátorságom. Amiről beszélni akarok az, nos nem mindennapi…

-         Hát, ha nem mindennapi, akkor egye fene - értett egyet Alex - Van itt egy kávézó a sarkon. Baktassunk át oda, hogy ne zavarjon meg senki.