ÚRKÖKÉNY LEGENDÁJA

 2011.03.03. 20:10

" Múlt és Jelen " 

  

   Laura versenyt futott a széllel, legalább is az autója, aminek a gázpedálját tövig taposta. A nő, aki néha átesik a ló másik oldalára, szeret sértegetni, vagdalkozni, de ami a vezetést illeti, mindig betartja a sebességhatárokat. Bár „per-pill” az egész nap folyamán olyasmiket művelt, amit egyébként nem szokott: nem sértett meg senkit, 100 Km/h-val száguldott a fővárosból kivezető úton. Na igen, mondhatnánk, hogy Laurát megszállta a kisangyal, de akkor miért üti annyira a lovakat? Délutánra, igyekezett visszavarázsolni testébe a felsőbbrendű, eltántoríthatatlan perszónát, s mint egy dühödt „Szörnyella” rontott be, a  Dávid és Góliát ügyvédi irodába.

-         Na ide figyelj Norbert – csapott az asztalra– mégis miféle tréfa ez? Még csak április sincs, nem hogy elseje. – Laura kivetkőzött magából, úgy visított, mint egy kiskutya.

-         Laura, kérlek, próbálj megnyugodni. – Szilvia – szólt ki telefonján a titkárnőnek – kérlek hozz egy citromfű teát.

-         Még hogy citromfű teát? – kiabált továbbra is Lau – nem tea kell nekem, hanem magyarázat. Te – nyomatékosította – Gyuszi ügyvédje vagy, igaz??? Ne bólogass a mindenségit neki, hanem válaszolj – tombolt, s közben vasvilla ékeket lövellt villogó szemeivel

-         Igen az vagyok.

-         És te, mint az ügyvédje, honnan veszed a bátorságot, hogy sms-ben közölj velem, egy ekkora, bődületes marhaságot???? Még hogy Gyuszi Bankokban ül… - Laura szemeiben az előbbi „vasvilla effektust”  ború, s záporeső váltotta fel –   még csak nem is oda ment… Hong Kong-ba utazott… Igen, nem hívott már egy hete, de újabban nem is szokott…

  Laura követelőző tempója, mindinkább alábbhagyott, mégnem teljesen elpárologva csapott át kétségbeesésbe. Bizony, a jól megszokott intrikus álcája, alulmaradt ebben az ütközetben. Laura már csak árnyéka sem volt önmagának. És mikor Norbert közölte, Gyuszi valóban börtönben van, és ráadásul mindössze 10 %- esélye maradt, hogy a közeljövőben kiszabaduljon, a nagy Laura úgy érezte teste, s lelke darabjaira hullik az ügyvédi iroda vastag perzsaszőnyegén. Két pohár whiskyvel és 15 perccel később, kivilágosodtak az árnyékok. Ami persze nem jelentette azt, hogy a sokk is elmúlt. A jó barát Mr. Jim Bim, mint mindig, most is remek támaszt nyújtott a bajban Laurának.

-         Legyünk őszinték Laura, te nem vagy egy üresfejű, Dr. Szöszi. Úgy értem, nehezemre esik elhinni, valóban azt gondoltad, Gyuszi vagyona, tisztességes úton, pusztán építőipari beruházásokból nőtte ekkorára magát.

-         Ezt most komolyan … de mégis mit képzelsz te rólam? Hiszen ismersz, számos közös vacsorát fogyasztottunk el együtt. Gyuszi legjobb barátjaként a szabadidőnk nagy részét együtt töltöttük, és most meg ezzel jössz nekem???

-         Ne magyarázd félre…

-         Óh nem, azt te teszed! – Laura közben a harmadik pohár italt is szabadjára engedte a torkán át – Én soha nem láttam bele Gyuszi üzleteibe. Nem is akartam..

-         És milyen jól tetted – bólogatott Norbert

  Az alkohol, van, akiből kihozza az állatot, mások csak vigyorognak, akár az a bizonyos vadalma, Laura azok táborát erősítette, akik ilyenkor őszintén kitárulkoznak. Tudta jól maga is, ezért vigyázott a piálással. Félt, hogy mások beleláthatnak a törékeny, sebezhető énjébe, amire ő egyáltalán nem tartott igényt. Most ez mégis megtörtént, a whisky hatására megeredt a nyelve. Lehullottak a köréje épített lándzsák, amelyeket azért állított fel, hogy sebezhetetlen maradhasson. Gyuszi letartóztatása kiverte a biztosítékot.

-         Te, el sem bírod képzelni, min megyek keresztül, azóta, hogy Gyuszi része lett az éltemnek – sírós, pityókás hangon beszélt, olyan érdekes, színészies hanglejtéssel, amiről nem tehetett, amire nem játszott rá, amit a becsiccsentett állapota hozott magával. – Azt hiszed, nem tudom, mint gondolnak rólam az emberek? Szinte hallom, kimondott szavak nélkül is: néz’má ezt a bigét, na ennek is, csak a pasas pénze kell. Soha, érted, soha senki nem kérdezte meg, mit is érzek én valójában. Mégis, folyton engem írtak le, engem szapultak, és kritizáltak, amiért Gyuszit választottam. Én nem a pénzébe szerettem bele, istenemre mondom, nekem nem az kellett… Őszintén szeretem őt… - két könnycsepp gurult végig, még megtört állapotában is gyönyörű arcán -  Szeretem…És ő.. mi van vele? Ő miért volt velem? Tán szerelemből??? Nem- morogta – akkor most is itt lenne és nem a dutyiban. 

-         Laura, ha tehetek érted valamit én, mondanom sem kell, hogy számíthatsz rám…

-         Ezt el is várom…. – szipogta – Gyuszi ügyvédje vagy, kivételes kapcsolatokkal, külföldi érdekeltségekkel. Hozd őt haza!

-         Próbáld megérteni, hogy ez egy nagyon bonyolult ügy. Bangkokban meg, még nagyobb a súlya.

-         Magyarázd el nekem kérlek, mert képtelen vagyok megemészteni, és ne mondd, hogy be vagyok rúgva, mert azzal tisztában vagyok. Szóval, ha jól értettem, az imént azt mondtad, hogy Gyuszi mocskos, sőt akár véresnek is nevezhető pénzeket mos patyolat fehérre. Igaz? Norbert nem válaszolt, csak egy bólogatással erősítette meg korábban kimondott szavait. És azt is említetted, hogy az üzletfele, - aki egyébként, ezeket a pénzeket generálja, - szabadlábon van. Mondd, hogy van ez? Aki beszerzi a szennyes lóvét, vígan élhet tovább, de aki átmossa, mehet a süllyesztőbe?

-         Mr. Jumi állítja, hogy fogalma sem volt, Gyuszi pénzmosójáról…

-         Ugyan már, ez egy vicc.. mégis, egy tiszta üzletből származó pénzt, miért akarna bárki is átmosni?

-         Mr. Jumi, nem mosatott, mindössze befektetett egy vállalatba, amiről utóbb kiderült miféle tevékenységet végez.. és akkor, ő lépett.

-         Ja… amint kiderült a hatóságok szaglásznak, korábban lépett, benne hagyva Gyuszit a maszlagban. Remek…. Már csak azt nem értem, Gyuszi hogy lehetett ennyire ostoba.

-         Gyuszi nem ostoba.. és Laura, ha te tényleg mit sem tudsz az üzleteiről, én bizony nem leszek az, aki felnyitja a szemeid.

-         Ah – legyintett – már ezzel a mondatoddal megtetted. Gyuszi vagyona mocskos pénzből áll. A fene megette ezt az egészet. És még én… még én vagyok az álszent kurva, aki megbabonázta a tisztességes milliomost…

  Dühösen felugrott az asztaltól, és mérgében, a sarokba vágta a drága kristálypoharat. Jókora riadalmat keltett vele, hiszen még Norbert titkárnője is berohant az ajtón.

-         Semmi baj Szilvia, majd elintézem

  Laura maga is követte a poharat, és a sarokba állt meg. Mint gyermekkorában, mikor rossz fát tett a tűzre. Csak azzal a különbséggel, hogy akkor nem önszántából tette. Fogalma sem volt mit történik körülötte, totálisan összezavarodott. Egyetlen dolgot érzett valósnak: Norbert fedezéket, védelmet nyújtó karjait, amik úgy tapadtak köré, hogy a meleg ölelés hatására, a testét átjáró remegés lecsendesedett.

-         Ha valaki áldozat ebben a rút történetben, akkor az én vagyok – szólalt meg csendesen Laura, akit Norbert kezei még mindig átkaroltak. Fejét a mellkasának támasztva, kicsit nyugodtabb hangon folytatta. – Gyuszi érzéseit, nem volt ki megkérdőjelezte, pedig pont ő volt az, aki semmibe vett engem. Ha szeretett volna, ha szeretne, akkor nem teszi velem ezt.

-         Jobb lett volna, ha beavat? És akkor? Mit teszel? Elhagyod, vagy a cinkosává válsz?

  A nő nem válaszolt. Másra sem vágyott, minthogy otthon az ágyában feküdhessen. Maga mellé vegyen egy üveg piát, és eszméletvesztésig vedeljen. Igen.. miután Norbert kitette a ház előtt, és végre egyedül maradt, meg is valósította eme elképzelését.

    Hétfőn délelőtt, Hunor bácsi kicsinyke nappalijában, éppen tizet kakukkolt az óra, jelezvén, hogy indulhat az utazás, vissza egészen Úrkökényig. Nem is lett volna ezzel semmi baj, ha Polyáka Laura időben befut. Na, bár a csapat már hozzászokott, a kisasszony öt tízperces késésihez, a mostani ezt jóval felülmúlta.  Alex és Judit hol egymásra, hol pedig az öregre pislogtak, és nem értették, hol késik Laura. A nő késése előtt azért is álltak értetlenül, mivel pont ő volt, aki kikötötte: Hunor bácsi nem mesélhet, még a háromfős kis csapat valamennyi tagja nincs jelen. 

Miss Polyáki, végül olyan féltizenegy magasságában telepedett le, kipárnázatlan székére, mindenféle magyarázat,  elnézést a késésért” címkéjű szövegtől mentesen

-         Na mi van, mit bámultok? – kérdezte ércesen – fárasztó hétvégém volt, és aztán – rántotta fel a vállát - Nem vagyok köteles beszámolni nektek. Tőlem kezdhetjük.

-         Örülünk, hogy méltóztattál idetolni azt az úri hátsódat – zsörtölődött Alex – mondd, miért nem hozol magadnak egy puha párnácskát, hogy kényelmesebb legyen.

-         Ma nem vagyok vevő sem rád, sem pedig a humornak sem nevezhető erőlködésedre. Bocs Alex, de nem te vagy a világ közepe.

-         Persze, hiszen, az te vagy, ugye?  – állt ki Alex mellett Judit – de ne feledd, ezt csak te hiszed így, a valóságban, egy olyan pontja vagy a világnak, ami inkább szégyenfolt, mintsem középpont.

  Hunor bácsi … mint a szegény kis ürge, a versben, csak tűrte és tűrte…., s közben szinte látni vélte a fiatalok között izzó feszültséget, még végül ő maga is robbanásra készen állt.

-         Én nem ismerem az életetek, azt sem, hogy miért nem állhatjátok egymást, de az én házamban a civakodás nem jöhet látogatóba. Így hát döntsétek el, hogy megfértek egymás mellett, tisztességben, vagy sem. Én csak akkor vagyok hajlandó folytatni, ha nem kell egy darázsfészek közepén ülnöm. Ahhoz már túl öreg vagyok.

Az őszhajú öregember szavai, hatottak a hármak vitájára, és olyan 11 óra környékén, miután elsimultak az ellentétek – legalább is látszólagosan – az öreg mesélő, új vizekre terelte a történetet.

- Ma egy kicsit mesélek nektek Mihályról, akit egészen eddig mostohagyermekként kezeltem Úrkökény múltját illetően. Őrlődtem, hogy felfedjem-e, eme tisztes férfi fájdalmát, vagy inkább vesszen örökre feledésbe. Végül az igen mellett megálltam… a civakodásotok, az egymás irányába táplált temérdek ellenszenvetek győzött meg, akarva- akaratlan. A harag, és a düh, mint a mondás is tartja bizony nem jó tanácsadó. Viszont a szeretet az lehetne, ha hagynánk. Képes volna hegyeket döntögetni, óceánokat kiszárítani, és akár zöldre festeni az eget. Az emberi gyarlóság, a saját önös, felszínes érdekek, sajnos felülnőnek eme nagyhatalmú természetfeletti erőn is. Hallgassátok hát meg figyelmesen, Zombor Mihály kálváriájának, igaz történetét, ami nemcsak fájdalmas de nagyon tanulságos is….

"..Mihály.."

    „ Zombor Mihály nem született „félistennek”. Nem kapott a teremtőtől, sem daliás alakot, sem megnyerő külsőt. Vonzereje mégis szélesebb skálán mozgott, mint némely más, kék szemekkel és sudár alakkal megáldott, hatalmas befolyással bíró, Hercegeké. A Zombor név, önmagában talán magyarázatot adhatna minderre, de mégis azt kell mondanom, hogy Mihály kegyeit az asszonyok, nem a Habsburg befolyása miatt keresték. Mert bár pocakos volt, szakállas és még ráadásul alacsony is, személyében olyan ember lakozott, akit nem lehetett nem szeretni. Tény, hogy első ránézésre, egyetlen kisasszony sem akart volna hozzá menni. Már akkoriban is nagyon kényesek voltak az asszony, még ha sorra köttettek is az érdekházasságok, titkon mindenki a nagy ő után sápítozott. A nagy ő: aki mindenképp legyen gazdag, menyerő és jó hangzású név hordozója is. Mihály szerencsésnek mondhatta magát, mert kissé csúnyácska külleme mellé, meleg és szívdöglesztő hangszínt kapott, kifinomult jellemet, műveltséget, és bizony sok-sok humort is. Egyetlen közös bálozás után, sorra bűvölte el az addig „szépfik” után áhítozó tüneményeket. Mihály testesítette meg a „rút kiskacsát” s talán a hasonlat némiképp vicces mégis ez a helyzet. Mihály egy rút kiskacsa, aki akkora belső értékeket kapott az Úrtól, hogy ha bárki is megismerte, minden küllembéli hibája ellenére, bizony olyannyira a szívébe zárta, hogy már arra is képes volt, hogy azt mondja magának: Ez a férfi bizony nem is rút, sokkal inkább megnyerő…..

    1841 tavaszán kezdődött minden… Cigány vándorcirkusz haladt át Úrkökény körzetén, a nyugati határ felé igyekezve… A nemesség felfigyelt a díszes társaságra. Felkeltette érdeklődésük, a színes hintókkal, felvirágozott lovakkal, citeraszóval és dobpergéssel érkező horda…. Hamar megszületett a megállapodás, s a cirkuszi társulat a Hűvöspuszta melletti völgyben sátrat vert. A völgy közepén állították fel hatalmas sátrukat. Az éles vörös – sárga csíkos anyag már messziről láttatta magát, épp, mint a csúcsán díszelgő bohócfejes zászló. A cirkusz felpezsdítette a környék életét. Minden hétvégén, péntektől vasárnapig szüntelen folytak az előadások. Akár a kisebbek akár a nagyobbak, minden korosztály jókat mulatott a porondot körbeülve. Majd egy évi ott tartózkodásuk alatt bizony, sok újdonsággal töltötték meg a környező falvak lakóinak életét, közöttük Úrkökényét is. Némelyekben átmeneti nyomokat hagytak, egyesekben semmilyeneket, de egyetlen ember biztosan akadt, akinek az egész életére kihatással lett az a nap, amikor a cigányok betették lábukat a Duna völgyébe…..

   A cigányok, a cirkuszi mutatványokon túl, sok egyéb érdekes kikapcsolódást ígértek: Parázs felett, kéttenyérnyi méretű perecet sütöttek, felvizezett lisztből és sóból, cigány specialitás gyanánt. Jósoltak, kártyát vetettek, de a legnagyobb élményt, kétséget kizáróan a dobáló bódé – és az azzal járó főnyeremény jelentette. Egymásra rakott dobozokat kellett leborítani, egy rongylabda segítségével. Akinek sikerült bemehetett Ráhel sátrába, s nyereményeként megismerhette a jövőjét….  Bár Ráhel látványa már önmagában fődíjnak számított. Szépségétől sorra el is kábultak a hozzá betérő ifjak. Később már csakis azért dobáltak, hogy újra láthassák a hatalmas zöld szemű Ráhelt, akihez fogható cigánylány még nem született –e földre.

  Zombor Mihály egy barátja kíséretében tért be a cirkuszba, és hogy lecsillapítsa szűnni nem akaró kíváncsiságát, megállt a dobállónál. Három dobásra is befizetett, még végül bebocsátást nyert Ráhelhoz.

   A jövendőmondó sátra épp olyan cifra volt, mint a sűrű, fekete hajában lengedező pávatoll… Sejtelemes légkör lengte körül a lányt, és valami soha nem érzett, édes illat terjengett a levegőben. Ezerszínű sálak, kendők díszelegtek körös- körül. Az ajtó mellet egy duci, szőrgombóc szunnyadt. A fekete macska, ugye egyetlen jövendőmondó mellől sem hiányozhat. A hatalmas őzikeszemű, vastagajkú cigánylány, egy kör alakú asztal mellett térdelt, a rongyszőnyeggel leterített földön, amin csigamintázatú óriás párnák hevertek. Az asztalon egy üveggömb állt, alatta pedig fekete terítő nyújtózott.

   Mihály általában nem kereste a nők társaságát. Kicsiny gyermekkorától két dolog érdekelte igazán: a gyógyítás és a vallás. Sosem tanult orvoslást, mégis rengeteg gyógymód feltalálója lett. Eleinte, a természet adta kincseket felhasználva, később pedig már gyógyszereket is ötvözve, egyre több saját alapanyagú gyógyhatású készítményt állított elő. Mindig is hadban állt önmagával… hiszen választania kellett: vagy a betegeknek vagy az Úrnak szenteli életét. Amikor bejelentette, hogy papnak áll Zombor Mihály égtelen haragra gerjedt:

-         Egy csuhás! Még csak az kéne – ordította – ki viszi így tovább a Zomborok nevét?

-         Sajnálom apám. Már döntöttem, és ebben senki nem akadályozhat meg!!!!

-         Akkor hát többé nem vagy az én fiam….

   Kicsivel Malvin távozása után, Zombor Mihály a második gyermekét is megtagadta….. Felesége rettenetesen bánkódott, fel nem foghatta ura konokságát, és elkeseredett lépésre szánta el magát.

-         Én már nem bírom ezt a helyzetet. Visszaköltözöm az Udvarba…

A gőgös herceg – beteg felesége szavai után – átértékelte kijelentését, és bár nem értett egyet fia döntésével, békejobbot nyújtott. A nagyhatalmú büszke ember, később mindent megadott volna, csak hogy fia valóban felvegye azt a reverendát….

    Mihályt csak pár hét választotta el a felszentelésétől, maga sem értette mi vezérelte egy jövendőmondó elé, ám mikor megpillantotta Ráhelt, kétsége sem maradt: Maga az úr irányította lépteit…

 -    Nos idegen – szólalt meg Ráhel érzelem dús, rekedtes hangos – add ide a tenyered, had olvassam ki a jövődet.

 Mihály szótlanul nyújtotta kezét. Ismeretlen volt számára, egy nő aurájának bűvkörében lebegni. Ismeretlen, ám nagyon is megszokható érzés. A cigánylány tekintete beléje fúródott, s úgy melegítette fel, szívét, s töltötte meg érzelmekkel, ahogy azt hitte, sosem csordulhat túl. Nem, Mihály a szerelemnek a szelét sem ízlelte meg korábban. Nem is nagyon izgatta, a milyensége, nem is vágyódott utána. De Ráhel egyetlen pillantásával, érintésével, szavával, megbénította.  
-         Micsoda egy finom tenyér – simogatta Ráhel – a viselője úriember lehet. Mert az vagy idegen, egy jómódú úri nép… Meg ne kérdezd, honnan tudom – kacagott fel úgy hogy beléremegett az egész sátor – kiolvastam a tenyeredből.
-         És még.. mit mond még a tenyerem? – rebegte Mihály
-         Azt hogy türelmetlen vagy…. Ti nemesek mind azok vagytok. De én nem sietek sehová, előttünk az éjszaka – sejtelmes mosolyában minden ott csillogott: buja vágy, szépség, kacérság, és igen a bűbáj… erős és határozott bűbáj
-          Szépséges Ráhel – dadogta Mihály – megadok mindent, ha egész éjszakára velem maradsz.
 Hát… a drága jó Zombor Mihály, az érintetlen, az Úr elkötelezett pásztorának készülő nemes ember, bizony Ráhel sátrában feladta elkötelezettségét,…. Kifulladásig szeretkeztek, még akkor is, amikor már feljött a nap az égen. Ráhel ölében, Mihály nem érzékelte sem az idő múlását, sem pedig vágyainak csökkenését. Olyan volt, mint az a gyerek, aki legelőször kóstolta meg a csokoládét… a gyerek, aki onnantól kezdve nem akart semmi mást, csak csokoládét majszolni… és minél többet kapott belőle, annál inkább függővé vált. Mihály, Ráhel rabja lett, a bujaság rabja. A cigánylány szépsége, tüzessége, vágytól forró csalogató öle, újra és újra bűnbe csalta őt. Már nem volt visszaút, Mihály menthetetlen beleszeretett. Beleszeretett egy rangon aluli, cigánylányba ….Egy olyan nőbe, aki bár származását tekintve, igen csak alacsony sorba sorolható, nemesebben viselkedett, mint némely más kisasszony. Legalább is abban az értelemben, hogy neki szándékában sem állt Mihályt magához láncolni. Persze odaadta magát a férfinak, szerelemből…. A cigányok, egy életben csak egyszer szeretnek igazán… Ráhel amint meglátta Mihályt, a szerelem a szívébe furakodott, és ő nem szabott gátat érzéseinek. Később az aggódás is társául szegődött. Mihály nemes ember, ő pedig csak egy cigánylány… egy eleve halálra ítélt kapcsolat. Ráhel megkísérelte felnyitni Mihály szemét, bár ő maga is majd bele pusztult.
-         Mihály, a mi szerelmünk kilátástalan. Kérlek, ne tégy olyat, amit később megbánnál. Én cigány vagyok. A mi vérünk sosem válhat eggyé.
-         Nem érdekel, hogy mi vagy, csak az, hogy szeretlek. Nézd – mutatott a csuklójában verő ütőérre - ameddig ez itt, lüktetni fog, addig tart az irántad érzett szerelmem. Ha kell a világgal is szembe, megyek. Mindenkin átgázolok, érted, a boldogságunkért.
-         Kérlek, ne tedd – rimánkodott Ráhel – félek, bajod esik. Apád haragja végtelen lesz…   
-         Az apámnak el kell fogadni….
 
 Nem, Zombor hercegben az elfogadás, megértés, még csak szikrájában sem mutatta meg magát. Annál inkább a megvetés, a harag. A nemesi vére forrt a dühtől, mely annyira elvakította, hogy később olyasmire vetemedett, amire csak kevesek lettek volna képesek.  
-         Inkább meghalok, mintsem ilyen szégyenben kelljen élnem – tajtékozott az öreg Mihály – hát teljesen elment az a maradék eszed is? Előbb papnak állnál, most meg bejelented, hogy egy cigánylányhoz kötöd az életed.
-         Annak a cigánylánynak neve is van. Ráhel… Ráhel a neve apám, és én szeretem őt
-         Csak a holttestemen keresztül… ha kell az életem árán is, megakadályozom
-         És mégis mit tesz apám? Engem is elvitet, mint Malvint…??
 Bár Mihály nem volt már kisgyerek, a herceg agyát fogságban tartó felháborodás, arra ösztökélte, hogy pofon vágja fiát. Erős markú keze, bődületes sebességgel csapódott Mihály arcába, jókora vörös foltot hagyva maga után.
-         Most látott engem utoljára apám.
 
   Csúnya felhők gyülekeztek az égen, jelezvén, hogy az Úrnak, nagyon csak nem tetszik, amit idelenn a „báránykái” művelnek. Mihály egyetlen öltő ruhában, távozott a Zombor birtokról. Felemelt fejjel, hátra sem nézve. Csalódott apjában, és már nem először. Húgát és édesanyját sajnálta, de nem tehetett mást. A szíve már csak egyetlen asszonyért dobogott, akiért még a tüzes láván is átgyalogolt volna, ha azt kéri tőle valaki. Mihály 8 hónapon keresztül a táborban élt. A cigányok között, akik barátságos, kedves emberek voltak, s családtagként tekintettek a férfira. Megismerkedésük második hónapjában, a cigányok törvényei szerint Ráhel és Mihály összekötötték életüket. A házassági ceremónia némileg más volt, mint a nemeseknél. Sokkalta cifrább. A rend főnöke, az úgynevezett vajda, mondta el a cigányáldást a fiatalok feje fölött. Ahol előbb Ráhel majd Mihály felesküdött a cigányok bibliájára, hogy egész életükben szeretni, tisztelni fogják egymást. Mihály, élete legszebb napjait élte Ráhel oldalán, mégnem egy napon, örökre összetört a szép és boldog élet tükre, s a szilánkok egy életre szóló, örökké vérző sebet hagyta maguk után.
  Nem is nappal történt, hanem egy viharos éjjelen…. Fekete csuklyát viselő emberek, kapták körbe a völgyet. Mihály békésen aludt, semmit nem látott és hallott. Mire magához tért, egy sötét és nyirkos helyen feküdt, egyedül..
-         Ráhel, Ráhel – kiáltozta kétségbeesetten, de mindhiába – válaszolni csak a rideg falak tudtak volna, a falak, amelyek nem beszélhettek…..
 3 nap és 3 éjjel tartott a rabság, majd a negyedik nap reggelén az ajtó végre kinyílott. –Indulj, szabad vagy – beszélt a csuklyája alól egy semmirekellő, aki még az arcát is maszk mögé rejtette. - Mihály kimenekült, és azonnal a táborhoz sietett. 3 napig étlen szomjan, kialvatlan, de csak futott és futott… Elkésett. A cigányoknak már csak a hűlt helyét találta. Mihály a völgy közepébe feküdt, oda, ahol négy nappal ezelőtt még a közös sátruk állt…. Csak az ördög tudja meddig hasalt ott, mozdulatlan, várva a halálra. Egy hajszálon múlott az élete… Édesanyja 10 nap 10 éjjel virrasztott az ágyánál… és amikor Mihály magához tért csak annyit mondott: Miért nem hagytatok meghalni?????
   Zombor herceg felajánlotta fiának a békepipát, de az nem élt a lehetőséggel. Hogy is tehette volna, amikor a lelke mélyén azt sejtette, az apja kezében futnak össze a szálak. Ő intézte, úgy, hogy távollétében a cigányoknak sátrat kelljen bontani. Ő üldözte el feleségét, és ezzel együtt a boldogságát is. Amint felgyógyult, vett a közeli faluban egy kis parasztházat és odaköltözött. Nem állt be papnak. Élete már Ráhel tulajdona volt. Felkerekedett hát és elindult nyugat felé… A cigányokat azonban senki sem látta. Akár csak a föld nyelte volna el Ráhelt és az egész cirkuszt. Egy éven keresztül bolyongott, bebarangolta az egész országot. Végül lehajtott fejjel, reményvesztetten tért vissza újdonsült otthonába.
   Újabb egy év telt el. Mihály hasznosan töltötte minden idejét: életeket mentett, újabb és újabb orvosságokat fedezett fel, árvaházat alapított, a szegény nincstelen gyermekek megmentésére. Nem tétlenkedett, egyik nemesebb cselekedetét követte a másik, mégis, az úri nép többé nem kívánta társaságába fogadni a „bűnös embert” Kazinda hercege úgy nyilatkozott Mihályról, hogy egy szemellenzős szegény ördög, akit elvarázsolt a cigány bűbáj, még a Fogarassy Márkiság szerint, Mihály bemocskolta az egész nemességet tettével, és szégyenfoltot helyezett a Zombor kastély homlokzatára.
Igen, a sok szent és tisztességes ember, akik folyamatosan eljártak a misékre, akik művelődtek, szépirodalmi versenyeken vettek részt. Az urak, akik olyan nagyon tisztelték asszonyaikat, hogy még csak velük sem háltak. A nagy urak, akik sorra látogatták a lebujokat, a játékbarlangokat, ahol félholtra itták magukat, és reggel még arra sem emlékeztek milyen nőcskével bújtak ágyba. Ezek a fedhetetlen emberek szólták meg szegény Mihályt.
   A sors némelyeknek, hatalmas terheket akaszt a nyakába, még mások vígan elevickélik egész életüket. Mihály soha senkinek nem ártott, mégis ifjú korára szinte semmije sem maradt. Elveszítette a nővérét, a szüleit, a feleségét, és ha, akárcsak egy kicsivel is, de gyengébb a jelleme, bizony már régen a föld martalékává vált volna, pláne azok után, ami még előtt állt….
 A hatalom és a befolyás már azokban az időkben sem ismert akadályokat. És bár a cigányokról senki nem hallott ide s tova három éve, voltak olyanok, akikben a bosszú, azóta is fortyogott. Bánta a napot amikor elengedte a hordát, ahelyett, hogy végzett volna valamennyivel …….
 Amikor a remény, már végleg veszni látszott, s Mihály kénytelen- kelletlen beletörődött, hogy nem látja többé szerelmét… na akkor, akár egy álom, újra felbukkant a szép Ráhel… Amikor Mihály meglátta, éjjel az ajtajában állni, úgy hitte csak a képzelete, gúnyolódik vele, vagy Ráhel, mint egy kísértet tért be hozzá.  
-         Ráhel kedvesem, tényleg te vagy az – szívszakadva szorította magához kedvesét, zokogva– merre jártál szerelmem?
-         Mihály… - válaszolt ridegen az asszony – ha számított neked a szerelmünk, ne kérdezz semmit. Felejtsük el a múltat. Soha nem lett volna szabad visszajönnöm, s legfőbbképp nem lett volna szabad beléd szeretnem…
-         De hát mi történt veletek? Ki üldözött el. Mondd meg édesem, és bosszút állok, bosszút mindenért, és mindenkin
-         Hallgass.., hallgass már – kiáltozta Ráhel – Esküdj… esküdj meg a szerelmünkre, hogy többé nem kérdezel, hogy nyugton maradsz.
-         Nem tehetem szerelmem – csóválta a fejét a férfi – majd halálom lett a távozásod.
-         Akkor újra eltűnök és nem látsz többé – förmedt rá az asszony
-         Rendben – kapálózott Mihály – úgy lesz ahogy akarod..
-          A keresztanyám – Tubi mama – aki magához vett és felnevelt, most nagyon beteg… Velem kell jönnöd, hogy meggyógyítsd. És Mihály, elismétlem, ha valóban szeretsz, ne kérdezz semmit, és legfőbbképp ne közelíts. Ha nem a keresztanyámról lenne szó, soha nem kérném a segítséged. Ami kettőnk között megesett, már elmúlt. Én csak egy cigány vagyok, már régen mást szeretek…. Ha Tubi mama meggyógyul, ismét elmegyek.
 
 Ráhel furcsa volt, és nem az aggodalom vagy a zaklatottság tükröződött a viselkedésében. De nem, Ráhel nem szerethet mást, ezt Mihály egy percig sem hitte. Az asszony, egy út menti kis erdőszélen állította le a szekeret. Az erdő mélyén, egy aprócska sátorba húzta meg magát, Tubi mama és Betyár – Ráhel unokatestvére. Az öregasszony nagyon beteg volt. A lábai valósággal elüszkösödtek. Mihály a kínok kínját élte át.. Majd két héten keresztül, minden áldott este ellátogatott Ráhelhez, de az asszony nem volt hajlandó még csak rá sem nézni. Mihály mégis nagy odaadással ápolta az öregasszonyt, aki mindig úgy nézett rá, mint aki valami fontosat akar mondani. Igen Tubi mama szája nyílni akart, csakhogy Ráhel tett róla, hogy ne beszélhessen, egyetlen árva percre sem hagyta kettesben őket. A kilencedik nap éjjelén aztán, valaki követte Mihályt….   
 
     Két nappal később Ráhelt máglyára vetették. A tér közepén, felállított hatalmas pódiumon, mindenki láttára, egy erős gerendához kötözték, és élve elégették. A vád: kuruzslás, boszorkányság, szemfényvesztés, és egy férfi szerelmének bűbájjal való kikényszerítése. Ráhel teste már félig elégett, mire Mihály tudomást szerzett a kivégzésről. Bele akarta magát vetni a lángok közé, de a katonaság megakadályozta. Még tömlöcbe is vetették, de apja közbenjárásának köszönhetően, csak egyetlen éjszakára szólt. Mihály megtört, testileg, lelkileg, emberileg, minden értelemben. Fel nem foghatta mi történt két nap alatt?? Senki nem tudott Ráhel visszatértéről. Minden este, úgy lopakodott ki az erdőbe, hogy senki meg ne lássa. Nem volt elég óvatos. Pedig Ráhel figyelmeztette, mindannyiszor emlékeztette rá, hogy senki nem értesülhet ittlétükről. Ráhel rettegett, végig rettegett valamitől, valakitől,- ostorozta magát a férfi – miért nem vettem észre? Ha az asszony megbízik benne, vagy ha ő egy kicsivel erőszakosabb, talán még mindig élhetne. Az önvád és az önmarcangolás… felváltva kavarogtak bensőjében. Létezik, hogy elítélnek valakit egyik napról a másikra, és legfőbbképpen miért? Nem jósolni tért vissza hanem … Mihálynak eszébe jutott Tubi mama, s mint ahogyan azt sejtette, hiába igyekezett, keresvén a sátrát, csak az üres helyét találta az eredőben.
   Mihály többé nem hallott Ráhel rokonairól. Évekbe tellett még talpra állt, kínkeserves, napok, hetek, hónapok, sőt évek kellett, hogy elteljenek, mire Mihály némiképp összeszedte verembe borult önmagát. Az első két hónapban az önsajnálat és a bűntudat marcangolta, majd később mély egyhangúságba zuhant. Nem érdekelte többé semmi, sem a gyógyítás, sem az árvaház, sem az édesanyja, aki több alkalommal igyekezett a segítségére. Végül a sors úgy hozta, hogy épp édesanyja betegsége mozdította ki a bús melankóliából. A hercegné haldoklása, észhez térítette Mihályt. Éjt nappallá téve dolgozott, azon a gyógyszeren, ami végül megmentette Terézia Hercegné életét. 
   Mihály sebei sosem gyógyultak be teljesen. Többé nem nézett más nőre, nem kereste a boldogulást, és a boldogságot sem. Beletörődött sorsába, még akkor is, amikor az újabb csapással büntette. Szülei elvesztése után, nem maradt más számára, mint Róza és az ő családja. Legalább is, ami a rokoni ágat illeti. Mihály elismert orvos lett, főleg a szegények, elesettek orvosa. Az urak, még így, hogy sehol máshol nem ismert gyógymódok tudója volt, sem álltak vele szóba. Még az után sem, hogy vérátömlesztéssel megmentette Panna életét. Mihálynak nem hiányzott az Úri hacacáré, jól megvolt az árvaházzal, a kutatásaival és persze húgával és annak családjával.”
 
- Milyen egy elviselhetetlenül kegyetlen történet – csóválta a fejét Laura és szemében könnyek gyülekeztek – mára, ez bőven elég is…
- Ugye- ugye – dorgálta az öreg – hát érdemes egymást bántani, apróságokon összeveszni? 
- Ki ölette meg Ráhelt?? – érdeklődött Alex
- Akkoriban a boszorkányságot keményen elítélték – felelte Bíró Hunor – és ki csak a szikráját megmutatta, vesznie kellett. Nem Ráhelt volt az egyetlen, aki ilyen véget ért.
- Neki nem ezért kellett meghalnia – szólalt meg Judit is – azt sejtem, az idős Mihály keze lehetett benne.
- Hát – mosolygott az öreg – ezt talán már sosem tudjuk meg..
- Maga Hunor bácsi – mosolygott keserédesen Laura – maga ismeri a múltat, teljes egészében… , és mi.. mi pedig azért vagyunk itt, hogy mindezt megossza velünk.
 
 Egy újabb fejezettel gazdagodott a feltárt kastély urainak múltja! Egy nem akármilyen szeletet kaptak a fiatalok, az elmúlt idők bosszúszomjas, világából. Egy szerelem, egy bűbáj és egy aljas árulás… E három szó, mi tökéletesen jellemezte Mihály herceg és Ráhel a cigánylány szerelmének szerencsétlen történetét….
 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://evettabright.blog.hu/api/trackback/id/tr292708155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RicaWhimsy 2011.03.04. 18:46:56

Szép, a balladákra emlékeztet.
Mihály egy makulátlan jellem.
Mielőtt a hibákra rákérdezel...:)
Találtam néhány elírást, de szerintem, ha lesz időd átnézni, észreveszed őket...
Gratulálok!
Erika

Evetta 2011.03.04. 19:40:35

Köszönöm Erika! :-)
süti beállítások módosítása