ÚRKÖKÉNY LEGENDÁJA

- Laura és Gyuszi - 

    A nap második fele úgy telt, mint általában. Laura betipegett meleg irodájába, összeegyeztette a híreket, felhörpintett egy jó erős feketét, kizárólag tejpor nélkül, és egyetlen kockacukrot felolvasztva benne. Szerinte ugyanis a kávé attól kávé, hogy a saját zamata érződik ki belőle, amit a cukor és az egyéb ízesítők bizony teljesen elnyomnak. Laura és az ő „tisztkávé” imádata szinte szállóigévé vált a kolleganők között. „ Laurának bizony édes lehet az élete, ha a kávét ennyire keserűen fogyasztja „ Ez a mondat általában elhangzott a lányok közös kávézásuk alkalmával, természetesen csak akkor, ha Lau jelenlétét nélkülözniük kellett. A csapat nagy része viszont imádta a cukorszirupos feketét. Rendre teletömték a kávéscsészét tejporral, meg cukorral, sőt sokszor még pluszban csokoládét is csepegtettek hozzá. Igen a kolleginák – Laurával ellentétben – azt vallották, hogy túl keserű az élet ahhoz, hogy még a kávéból is kispórolják a „szirupot”. 

   Igen, az események egész álló nap a megszokott ütemben haladtak, leszámítva, hogy Laura egyik hazugságból a másikba tenyerelt. Előbb két társát kellett megetetnie a lehetetlen történettel –  melyet az ezredes eszelt ki -  majd főnökét is kénytelen kelletlen de átverte, ő maga sem talált rá enyhébb kifejezést. De mi van velem? – tépelődött az esti hírek beolvasása előtt – mit foglalkozom én bárkivel is? Ki kéne borítanom a bilit, és nem törődni semmivel. Addig fogok hazudozni, meg titkolózni, hogy a végén még én ütöm meg a bokámat. A fenébe is, arra tettem fel az életem, hogy  tájékoztassam az embereket a hírekről, még a legtitkosabbakról is.

-         Laura – szólalt meg a hangosbemondó – visszaszámlálás, 10 másodperc múlva élőadás.

Laura befejezte önmagával folytatott hasztalan dialógusát, és épp olyan profizmussal olvasta be ezen az estén is a híreket, ahogyan azt a közönség már megszokhatta tőle. Miközben ontotta szájából az információkat, ő maga mégis egy másik dimenzióban járt. Felfedezte bensőjében azt a tulajdonságot, amivel már régóta nem találkozott. Megértette, hogy igen is lehet, sőt kell kompromisszumokat kötni, mi több, az egész élet kompromisszumok sokasága, és van, amiért őszintén megéri. Fél órával később kialudtak a stúdió reflektorai, elsötétült a belső tér. Laura kitépte füléből a segédmikrofont és tőle szokatlan csendességgel, és gyorsasággal hagyta el az épületet.

-         Szia mackóm – üdvözölte lehangoltan, pazar otthonában Gyulát

-         Szia szépségem – nyomott cuppanóst a nő szájára – fáradtnak látszol?

-         Talán, mert az vagyok. Veszek egy fürdőt és lefekszem.

-         Drágám – nyúlt utána Gyula.

Laura már előre utálta, hogy hazudnia kell… Gyuszi nyilván faggatja majd minden oldalról, hogy mi is történt a Pilisben és ő bármennyire is fáj, hazudni fog….  Ezúttal a lány tévedett, nem kellett, nem kellett hazudnia. Gyulát egy fikarsznyit sem foglalkoztatta a Pilisi rejtély, olyannyira nem hogy, egy egészen más irányba fordult a kettejük párbeszéde.

-         Ezt neked hoztam – pattintotta ki Gyuszi a kezében fekvő plüss dobozka tetejét. A bársonyos belsőből egy akkora gyémánt vigyorgott Laurára, mint egy őszibaracknak a magja.    

Még hogy Laurába nem lehet belefojtani a szót. Ugyan már… , csak pénz kérdése és nincs lehetetlen. Még jó hogy Gyuszi e téren jól van eleresztve…

-         De…. – hebegte

-         Laura életem. Nem épp a legromantikusabb lánykérés, és nem is így terveztem…

-         Lánykérés – kiáltott fel Laura – Mi van veled? Tán halálodon vagy? Ennyit jelentek neked, hogy még egy gyertyafényes vacsorára sem vagyok méltó? Hogy kérheted így meg a kezemet, ilyen ridegen, akárcsak tárgyalnál, vagy minimum megvennél…..

Hát, úgy hiszem ekkora gyémánt láttán, sok nőtársunk ugrabugrálna örömében, vagy minimum az égig szökellne, hogy elkapjon pár arra szálló fecskét a boldogsága zálogául. Polyáki Laura, a kivastagított kivétel, aki ugyebár, mint tudjuk, kőkeményen erősíti az alapszabályt. Ugyan miért is viselkedne úgy, mint egy átlag nő, amikor nem az. A gyémánt mérete, s az aprócska tényező, hogy az ország harmadik leggazdagabb embere kéri feleségül, mit sem számít, hiszen hiányzik gyertya meleg fénye. Elgondolkodtató. Valóban eme aprócska tényező hibádzana? Eltörpülhet a gyémánt csillogása egy vörösen izzó lángocskával szemben? Nem, ezt még Laura sem gondolhatta komolyan. Vagy mégis? Ha a „mégis” a nyerő, akkor mire vágyhat ez a lány?????  

-         Laura, cirmoscicám, mindennél fontosabb vagy nekem. Ígérem, hogy a ceremónia részére is sort kerítünk. Elviszlek egy szigetre, és az egészet kibérelem. Csak mi leszünk ott és egy párfős személyzet. Az óceán partján ülünk majd, és a lábaid elé fektetem a világot, de…. de  előtte még Hong Kong-ba kell repülnöm.

-         Na bumm – tárta ki karjait Laura, egy böffentett mosoly kíséretében – és aztán? Már nem az első utadra készülsz. Csak nem azon prázol, hogy lezuhan a repülő? Ugyan maci – cirógatta meg ráncos arcát -  rettegsz a levegőben utazni, de legyűröd, mint mindig. Semmi baj nem érhet. És én itt várlak majd, és egy olyan eljegyzést akarok, amire mindig emlékszem majd.

-         Akkor hozzám jössz?

-         Na – ná, majd igen mondok, ott a mi kis szigetünkön, és még…

-         Fél évre

-         Tessék? – értetlenkedett a nő

-         Ennyi időt kell Kínában töltenem. – megszorította Laura kezét -  Biztos akarok lenni benne, itt leszel, mikor visszajövök.

-         Fél év? – adott hangot felháborodásának Laura – és mondd csak Gyuszi, hogy szexelünk majd? Telefonon?

-         Laura az égre, - kerekítette ki szemeit Gyuszi -  nekem sem könnyű ez az egész, de nem visszakozhatok. Milliókat fektettem az üzletbe, és ha letelik a félév, reményeim szerint milliárdokkal térek haza.

-         Ja, és egy ferdeszemű kis kínaival – fintorgott

-         Mintha nem tudnád, hogy rajtad kívül meg sem látok mást. Te viszont gyönyörű vagy és fiatal…

-         Aha – köszörülte torkát a lány - és úgy hiszed, ez a jókora gyémánt visszatart attól, hogy megcsaljalak. Hát biztosíték kell????  S gondolod ez elegendő?

-         Ne légy cinikus

Gyuszi nem számított ekkora meccsre, és sértettségre, jóllehet ismerte Laurát mint a tenyerét. De mint általában, ha kicsit puskaporosabb lett közöttük a légkör a végén mindig az ágyban vetettek véget a csatának. Most is bejött. A kiadós lepedőgyűrögetést követően még az a bizonyos jegygyűrű is felkerült az újdonsült menyasszony ujjára.  De Gyuszi előre látta, hogy az elcsitult vulkán perceken belül újra kitörik majd.

-         És mikor indulsz?

Gyuszi habozott pár pillanatig, s egy szerelmi vallomással válaszolt a kérdésre, amit aztán Laura ismét feltett.

-         Az igazság az, hogy 20 perc múlva a reptéren kell lennem…

Laura kiugrott az ágyból és a nappali felé haladó Gyula után rohant, sikoltozott, hisztizett, kiabált, még a jegygyűrűjét is Gyulához vágta…. Végül a nagy Laura megkönnyezte a helyzetet, és macikája vállára borult.

-         Szeretlek Laura, úgy ahogy még életemben nem szerettem, és ígérem, ha bejön az üzlet többé nem hagylak magadra. Mutasd – nyúlt a keze után és felhúzta ujjára a gyémántos gyűrűt, immáron másodjára – lélekben veled leszek, és sokat beszélünk majd.

-         Hát persze – szipogta Laura – menj, még lekésed a géped

Csókot váltottak és Gyula léptei vészesen közeledtek a kijárat felé, de Laura még épp idejében észbekapott és utána rohant.

-         Gyuszi figyelj, én … fél év hosszú idő, te pedig férfi vagy, nem akarom, hogy vegetálj… szóval élvezd a nőket, de tényleg, engedd ki a gőzt

-         Nem édesem…

-         Figyelj…. Csak annyit kérek, hogy a szerelmeddel ne csalj meg. Szórakozz ha úgy van kedved és próbáld ki milyenek a thai nők….

-         Buta vagy.. én butuskám…

   Laura magára maradt a hatalmas Rózsadombi Rendes villában és istenesen megkönnyezte a búcsút. A vekker hajnali hármat mutatott és ő még mindig az ablakban ücsörgött és nézte a nagy semmit, a korom feketeséget amely jelen pillanatban bekebelezte az egész környéket. A gondolatok csikorgó fogaskerekek módjára zakatoltak a fejében. Gyuszi elment, de előtte még megkérte a kezét, viszont az egyáltalán nem érdekelte, hogy mi lett a munkával, hogy bejutott-e a szigorúan őrzött területre. Lehet, hogy elfelejtette, vagy ami még rosszabb nem volt rá kíváncsi. Mindegy is, Laura határozott. Nem bánkódik Gyula távozásán, sőt mi több nekivág és mire a pirkadat első fényei megjelennek az égen ő már a Pilisben lesz. Vastagon öltözött, hűvösek még a reggelek, annak ellenére, hogy a tavasz igyekszik mindenkit meggyőzni arról, bátran vetkőzzön csak le és adja át magát a csalogató napfénynek, ami csalóka, hiszen a fénye gyönyörű de a melege még messze elmarad a kellemestől. Ezúttal nem kellett szökevény módjára, kijátszva a hatóságokat belopóznia a Csodahegy völgyébe. Felmutatta, igazolványképpel ellátott belépő kártyáját, és könnyedén besétált. A táborban még csöndesség honolt, és a sátrakban sötétség. A levegő tisztasága szinte látható volt, minden egyes szippantása új erővel töltötte meg Laurát. Ahogy közeledett a hegyhez szíve mind hevesebben dobogott. Vajon miért van rám hatással ez a régi épület? Régi épület – csóválta a fejét – egy hegy belsejében épült több százéves kúria azért nem mindennap tárul a szemek elé, még jó hogy nem veszem könnyedén. A látvány másodszorra is ámulatba ejtette Laurát, és jelen pillanatban azt érezte tán nem is jön el az idő mikor az ámulat elmúlik. Alig pár méterrel ált az egykori Csodahegy előtt, nagyra tátott szájjal figyelte. Az érzés mintha egy égig érő, ősrégi festmény tornyosulna előtte végig zúdult az egész testén, és furcsa didergés csapta meg. Megmozdult a szél is, sejtelmesen süvített el a füle mellett. A vadregényes benyomás valóban megérdemelne egy vásznat és egy ügyes kezű művészt, aki megörökítené így ebben a formájában. Olyan fantasztikus látomás rejtőzött a magaslat gyomrában, amit még a legnagyobb álmodók sem mertek volna megálmodni. A több méter magas hegy végre megszabadult a titoktól, melyet isten tudja, mióta őrizgetett mélyen a begyében……