ÚRKÖKÉNY LEGENDÁJA

 2011.03.25. 17:30

  

 

 

 

 

 

 

 

" Valter és a "Zöld" macska."

 

A Zöld Macska, egy ócska kis csehó volt, a Titanilla utca és az Akácos fasor sarkánál. Remek kilátást biztosított, a nem messzi épült Borostyán térre, ahol nyári időszakban bizony bugyogott rendesen az élet. A tökéletesen kivilágított park közepén egy óriási szökőkút csobogott, fiatalok százai lopták itt idejüket. A „Macskából” jól látszottak a közeli diszkó fényei is, nem különben a kicsinyke jégpálya, amit úgy három évvel ezelőtt pályázott meg a kerület, s tavaly télen, végre meg is nyitották az emberek előtt.  Egyszóval nyáron, a tér pezsgő, ritmusos élete, télen a jégpálya közelsége, vagy épp a helyi diszkó, nem kis tömeget mozgatott a „Zöld-ség” irányába. 

 

Egyszóval a Zöld Macska, a maga zöldes, sárgás, pirosas fényeivel, a háztömbnyi hosszúságú bárpultjával, temérdek kis bokszaival, és privát játéktermével, igazán jó helyen „dorombolt”. Pár év alatt, a környék, egyik legfelkapottabb kocsmája lett. 

 

Valter nem látogatott efféle helyeket, ha be is tért valahová, inkább kávéházat választott. Szenvedéllyel szerette a kávékülönlegességeket. Így hát, havonta egyszer mindig engedett a csábításnak és beült, egy kókuszos-mogyorós, meggyes-karamellás finomságra, de legújabban a mandulakrémmel dúsítottat részesítette előnyben. A belvárosban talált rá arra a kedves kis teraszos kávézóra, ahol mindenféle ritkaságokat kínáltak, indiai vagy akár amerikai ízekkel.

Ám, ha az ember képtelen aludni, azon a kávé bizonyosan nem segít. Így Valter, életében először, betért a lakásától csak pár lépésnyire nyávogó Zöld Macskába, azzal az eltökélt szándékkal, hogy csacsi részegre issza magát. Nehéz szívvel nyomta le a kilincset, de egyetlen út mutatkozott az éjszaka átvészelésére: az alkohol…

 

Odabenn füstös, alkoholszag terjengett, s rengeteg ember. Még a terem túloldalára sem lehetett átlátni. Mondjuk, Valter nem is vágyott a boy közepébe. Leereszkedett az előtte árválkodó bárszékre és rendelt magának egy vodkát. Tisztán, mindenféle pacsuli, jég és egyéb kiegészítőtől mentesen. Tisztességgel végigmarta a torkát, de a bátor „vitéz” állta. Nem engedett a testét hatalomba kerítő izzadásnak, a pírnek, mely sminkecset nélkül ugrott körbe egész arcán. Ja igen, s a szemeiből kicsorduló könnycsepp sem tántoríthatta el, mely ez esetben, nem bánatának követe volt. Valter már a harmadik pohárnál tartott, amikor ismerős illat lopta be magát a bűzös – füstös levegőbe.

 

- Vanília, melyben épp csak kiérződik egy „falatka” jázmin. Ez lehetetlen – gondolta és hamarjában hátrafordult. Laura állt mögötte.. Álldogált! Imbolygósan, de azért még két lábon. Egyik kezében Martinis pohár, a másikban hosszú vékony cigaretta. Három férfival beszélgetett, az ajtó sarkában állva. Kacagott, rikkangatott, s a férfiak, úgy kapták körbe,… úgy, hogy az Valternek nagyon nem tetszett. Három férfi, és egy csontrészeg nő… Nem, Laura nincs tisztába az erőviszonyokkal. Valter, bár dühe, még mindig forrt, nem kívánta Laurának, azt, amit minden jel szerint, a férfiak, szemrebbenés nélkül megtettek volna. 

 

-         Drágám – ragadta karon a nőt, aki – Valter szerencséjére – a döbbenettől még ellenkezni sem bírt – csakhogy megtaláltalak. Ebben a rengetegben teljesen elvesztettük egymást – beszélt a férfiakhoz – ha megbocsátanak, magammal viszem a feleségem.

-          

A feleség szó, mint egy bűvös kártyalap, vagy egy fekete cica jelenléte az utakon, na kb. ilyen hatást ért el a teremtés koronáinál. Fintorogva már odébb is baktattak. Mire Laura feleszmélt már csak Valter állt neki gardedámot.

 

- Mégis mit képzel maga? Hogy jön ahhoz, hogy belerondítson az estémbe.

- Laura, maga az utolsó akit ma látni akartam. Még egy földönkívülivel is szívesebben időznék, mint kegyeddel.

- Akkor hát mit akar?

- Hihetetlen. Tényleg nem látja? Most mentettem meg attól, hogy holnap nagyon gyűlölje magát. Vagy szokása tán, három férfival egyszerre ágybabújni?  Ezek a fickók nem, esti mesére jelentkeztek!

- Ugyan… mit érdekli az magát! És ha megölnek, vagy ha csak úgy végigmennek rajtam… na és? Hiszen én vagyok az Laura. Akit mindenki megvet, akit gyűlölnek, aki… aki, nem ilyen életet akart.. – Lau bizony elpityeregte magát, de még ezt is emelt fővel tette. Valter szíve mégsem lágyult meg.

- Aki nem akar ilyen életet, az tesz azért, hogy kiérdemeljen egy jobbat. Hazaviszem…

 

Amire Valter végképp nem számított, az egy bólintás volt Laura részéről. Még csak nem is hadakozott. Istenem, gondolta Valter, mit meg nem teszek azért a nőért, ki úgy szólt a nagyapámhoz mint egy utolsó bunkó. Mit meg nem teszek – tépelődött tovább, már Laura autóját vezetve – s mire nem volnék még képes… Itt ül mellettem, kifelé bámul az ablakon, és olyan, olyan magányos és szomorú. Hozzábújnék, megölelném, erőt adnék neki, hogy.. hogy aztán ismét beléd rúgjon – szelte ketté gondolatát egy hirtelen jött, hang, mely hangtalan ordított a fülébe. Zárd le ezt Valter! Laura királylány, te meg csak egy juhászlegény vagy. Laura palotában él, te pedig kunyhóban…. Igen, a Rendes villa látványa, bár nem időzött mosoly szája szegletében, még a nem létezőt is odafagyasztotta.     

 

- Megérkeztünk.. – oldalra nézett és látta, hogy Laura békésen szunnyad mellette. Gyönyörű, védtelen és mégis nagyon – nagyon veszélyes. – Na gyere – ölébe kapta a lányt, de előtte még kikotorta táskájából a kulcsait.

 

Villanyt nem kellett kapcsolni, a mozgásérzékelő azonnal fénybe borította a kertet. Odabenn szintén világított az éjszakai fény, és bár Hunvald Valter sosem járt még Rendes Gyula palotájában, hamar kitalálta, hogy a háló csakis az emeleten lehet. Három szobába is benyitott, végül a negyedikben megtalálta Laura személyes cuccait: a fésülködő asztalán fésűket, krémeket, ékszereket, még egy hajpántot is. Az ágya hatalmas volt, és hófehér, ahogy az egész szoba is. Minden! A beépített tükrös gardrób, a fésülködő, a szőnyeg, a függöny, s még a sötétítő is, csupa- csupa hófehér. Letisztult és finom, mint maga Laura – legalább is külsejében, gondolta hozzá Valter.

 

Az ágyhoz sétált, letérdelt és óvatosan ráfektette a nőt. Épp, mikor le akarta fejteni, a nyakáról a kezeit, Laura kinyitotta szemeit. A kintről beszűrődő holdsugár megvilágította a szobát, sejtelmes, ezüstös-kékes fényt festve rá. Laura őzikeszemekkel nézett a felette térdelő Valterre. Egyszeriben vonzónak és férfiasnak találta. Magához rántotta és rátapasztotta ajkait a férfiéra. Valter borostái kellemesen bizsergették a bőrét, és a szája gyengéden simult az övére. Laura eszét vesztette Valter érintésétől, szorosan magához vonta és mélyen beletúrt mélyfekete fürtjeibe. A férfi lehelete perzselte, égette, s mikor végre megnyíltak ajkai az egész testében elhatalmasodott a visszafoghatatlan vágy…….

 

A reggel semmiben sem hasonlított azokhoz a korábbi sietősökhöz, a bekapva reggelizősökhöz, az egymástól kutyafuttában elköszönőkhöz… Igen, Larua reggelei Gyuszival vagy nélküle mindig ugyanolyanok voltak. Kiugrás az ágyból, gyors fogmosás, még gyorsabb reggeli, s talán már gyorsnak sem nevezhető puszi, és irány, ki merre lát.

Ezen a reggelen egy új és ismeretlen társ feküdt Laura szobájába, az ágyába. Az érzés sem tűnt ismerősnek. Odabújósan aludni, hallgatni, ahogy a másik békésen szuszog, figyelni szíve egyenletes lüktetését, úgy, hogy mindeközben számos kérdés és miért lüktet a fejünkbe.

 

Laura félve nyitotta ki a szemeit. Abban biztos volt, hogy Gyuszi karjai nem ölelhetik, hisz ő nemcsak egy másik országban, de épp börtönben csücsül. Semmire sem emlékezett a múlt éjszakából, és szemeit összeszűkítve tekintett fel végül, arra a férfira, akinek a karjai melegében, nem is volt annyira borzasztó. Valter??? – kérdezgette magától. Addigra a férfi is feleszmélt és azonnal kiszúrta a lány zavarát.

 

-         Jó reggelt hercegnőm – mosolygott Valter, aki meglepően jól festett a reggeli fényben, s hiányos öltözetében…  Jaj nekem, mit tettem – törődött bele sorsába a lány.

-         Magának is – felelte csendesen

-         Magának is???? Azok után, hogy itt aludtam, tán nem kéne ennyire hivataloskodni.

-         Történt tán olyasmi, amiért most szimplán tegeződnünk kellene?

-         Olyasmi??? – tette a hülyét Valter

-         Nem emlékszem semmire- csattant fel Laura – semmire…

-         Együtt érkeztünk, s most együtt ébredtünk. Ennyi történt.

-         És- sunyított Laura – mi ketten, szóval, csak aludunk vagy csináltunk esetleg mást is?

-         Egy ilyen mamlasz mint én…, ugyan – csóválta a fejét a férfi, s közben öltözni kezdett – mit kezdhetnél te énvelem…

-         Valter ez nem vicces! Ez itt Gyuszi háza, az ő ágya, s én az ő menyasszonya vagyok. Beszélj már!!!!

-         Na hát nem könnyebb így?

-         Hogy???

-         Tegeződve… még veszekedni is egyszerűbb.

-         Menj te a büdös francba  

 

Laura kiszaladt a fürdőbe és jó hideg vízzel átmosogatta arcát. A gyomra irányából égtelen morgás hallatszott, s hozzá hányinger társult. A másnaposság bizony rossz társ..., de még milyen, a másikról, aki odabenn öltözik nem is beszélve.

 

- Figyelj te lány – beszélt magához a tükör közvetítésén át – csak nem remegett meg a térded egy Hunvald Valtertól? Szedd össze magad és indulj, elvégre otthon vagy, ő meg.. Ah a mindenit neki, mi van veled Laura????

Valter vonzó férfi – kotyogta belső hangja – igen, most hogy pólóban láthattam, s a mellkasán pihentem, jól látszott, hogy ő egy koldus ruhába bújt királyfi. Valterból valóban az lehetne, némi fazonigazítással s csak egy picit korszerűbb ruhákkal. Nem, nem és nem – korholta magát majd, büszkén sétált vissza a szobába, ahol Valter már felöltözve várta.

 

-         Nos, annak fényében, ami közöttünk vagy megtörtént vagy sem, ugye érvényét veszítette a kitiltás?

-         Te meg miről karattyolsz?

-         Tőled nem fogok elnézést kérni, de a nagyapádtól szeretnék. Megbántam minden szavamat. Én.. nagyon kivoltam tegnap, s szegény Hunor bácsin vezettem le a mérgem.

-         Annak fényében, ami az éjszaka történt – kacsintott Valter – legyen, de nem felejtettem ám el, ennyivel – fűzte hozzá sejtelmesen – nem győztél meg.

-         Én.. nem is győzködtelek.

-         Erre azért ne vegyél mérget – nevetett Valter

-         Mekkora bunkó vagy – visította Laura

-         Az te voltál, tegnap az öreggel – komorult el Valter arca - Ha mégegyszer, akárcsak a hangodat is felemeled, repülsz a házamból, és nem érdekel mit mond a nagyapám.

-         Ugyan már – hergelte Laura – neked csak a szád jár. Mire vársz még? Indulj..

-         Miért mennék busszal, mikor veled is mehetek.

-         Na azt már nem. Még azt hinnénk.. – elharapta a szót, sajnos túl későn.

-         Mit? Tán csak nem azt, hogy együtt töltöttük az éjszakát?

 

Laura fújtatott, épp csak tüzet nem okádott, de a kegyetlenül kínzó teste visszafogta. A kavargó gyomra, a fülsüketítő fejfájása, és a szédülés, együtt már túl sok volt. Egyáltalán nem készült csatára, és mivel tudta, hogy vesztésre áll, ráhagyta Valterre.

 

Amikor egy órával később Judit, Alex és Hunor bácsi, látták együtt érkezni „Csipkerózsikát” és „Quazimodot”, mindannyian nagyot néztek. Az öreg Hunor, azért a lelke mélyén örült. Ismerte jól az unokáját, s látta előző nap kitörő dühét, ami nemcsak az ő sértésének szólt. Valter szemeiben, más számára talán észrevehetetlen csillogás gyúlt, mindannyiszor ha Laura a közelben tartózkodott. Bíró Hunor öreg volt és beteges, de a szeme, jobban látott, mint a sas.

Laura nem engedett szót senkinek. Illedelmesen elnézést kért a mesélőtől, aki szokásához híven melegen üdvözölte, és örömét fejezte ki, amiért a nő eljött, s főleg mert unokája, volt olyan kedves és megbocsátotta a kisasszonyka tettét. Hunor bácsi tovább mesélt hát…..     

 

A bejegyzés trackback címe:

https://evettabright.blog.hu/api/trackback/id/tr322771375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.