ÚRKÖKÉNY LEGENDÁJA

 2011.02.17. 20:32
 
 
 

 „Ajándék”

 
 
 
 
 
 
 
   Szigetvár hercegét nem izgatta túlságosan nevelt lánya haldoklása. „ Egy fattyúval kevesebb” mondogatta is magában, ezzel szemben, persze mindent megtett, hogy felesége bánatot lásson tükröződni szemiben. Csak a legnagyobb intrikusok képesek rá, hogy örömüket, egy jól kidolgozott csellel elrejtsék, és helyébe, mint egy vásznat húzva, könnycseppeket varázsoljanak.
     Panna órái meg voltak számlálva…. A vidám, cserfes lányt, élettelen bábuként feküdve látni, még azoknak is fájt, akiket pedig olyan sokszor megbántott. Ezen személyek egyike Oszkár, aki csak pár éve szolgált Úrkökényben. Korábban, szüleivel egyetemben, a Szigetvári hercegségben látta el a feladatait. A mindig tisztelttudó, jellemes és a maga módján még tanultnak is nevezhető Oszkár, kivívta a herceg elismerését. Úgy döntött magával hozza új otthonába. Oszkár – főleg a herceg édesanyjának köszönhetően – megtanult olvasni, számolni, tisztességesen viselkedni, úgy ahogy az, egy írni, olvasni tudó fiatalembertől elvárható. Mariana hercegné születésétől fogva különleges figyelmet fordított a gyermekre, mindig kiállt mellette és többnyire olyan feladatokkal bízta meg, amelyek nem pusztán fizikai erőnlétet, mintsem megbízhatóságot igényeltek. Oszkár mindig tiszta, vasalt ruhákban járt, nem rendelkezett ugyan előkelő öltözékkel, de akkor sem volt soha piszkos, vagy ápolatlan. Elsajátította a vívás mesterségét is, ami egy szolgálótól bizony nagyon szokatlan. 19 éves korától a hercegi család kocsisa lett. Műveltségének, tisztességének köszönhetően temérdek gondot levett urai válláról. Később a papír munkákba is bevonták. Ő vezette a jószágkönyveket, a kiadások és bevételek lajstromát, továbbá egyéb más kimutatásokat, az érékesített javakról és a várható termésekről.
   Kaba Oszkár kiegyensúlyozott, nyugodt élete, melyet a Szigetvári rezidencián magáénak mondhatott, egy csapásra megváltozott, amikor betette lábát Úrkökénybe. Panna Grófkisasszony pokollá tette szegény fiú életét. Ahol csak lehetett keresztbe tett neki. Panaszkodott rá, amire mindig talált megfelelő okot. Oszkár tiszteletlen velem, folyton elkésik ha hívatom. Panna áskálódása bizony aláásta Oszkár becsületét, kivételezett helyzete Vilmosnál, igen csak labilissá vált. Az udvarban – nem túlzás azt állítani – hogy senki nem szerette Pannát, édesanyján és fivérén kívül. Most még is mindenki azért imádkozott, hogy történjék egy csoda, és Panna legyen ismét az az elviselhetetlen hárpia, aki pár hónappal ezelőtt.
-         Róza , Róza – kiabált mély hangján Mihály – merre vagy húgocskám?
-         A hercegné Panna kisasszony szobájába tartózkodik. Jajj uram – esdeklett Anita, aki Panna társalkodónőjeként, talán egyedüli személyként élvezhette a leányzó teljes bizalmát. Mondjuk ettől függetlenül, ha úri kedve azt diktálta, Anitát sem kímélte szavaival – féltem a hercegnét, egy percre sem mozdul lánya mellől. Nem eszik, nem alszik.
-         Nyugodj meg Anita, beszélek vele.
Mihály mamut léptékkel rohant végig a folyosón, és rontott be Panna szobájába.
-         Róza !
Az asszony erőtlen emelte fel fejét lánya ágya mellől, és halkan csak annyit kérdezett: Mi történt fivérem?
-         Csoda történt Róza.
-         Csoda? – kesergett Róza – nézd a lányom, hiszen már alig lélegzik, hogy beszélhetsz csodáról?
-         Kaptam vérmintát. Egy futár hozta… Összevetettem a lányéval és… egyezik!!!!
-         Ez lehetetlen!!! – kapta fel sápadt, beesett arcát Róza - Azt mondtad, hogy csak András…
-         Igen, azt, de én is tévedhetek. Hála az Istennek, most tévedtem. A futár megvárta még bevizsgálom…. Pannáért jöttem. Elviszem a laborba, és mire odaérek vele, már a véradó is ott lesz. Elvégzem a vérátömlesztést húgom. Már szóltam is Oszkárnak, hogy készítse a kocsit. 
-         Hála legyen a szűzmáriának – fohászkodott Róza
-         Róza! Az eljárás nagyon veszélyes, sőt mi több ez csak kísérlet, nincs garancia, hogy beválik…
-         Nincs mit veszítenünk… - zokogott Róza – ha nem teszünk semmit Panna, biztosan meghal. Ne pazarold az időt, tedd, amit tenned kell…
 
   Amikor ajándékot kapunk boldogsághormonok öntik el a testünket. Izgatottak leszünk, s eszeveszett bontogatásba kezdünk. Egyszerre milliónyi kérdés fut át rajtunk: Vajon mi lehet a dobozban? Tetszik majd? Talán egy ékszer, vagy egy könyv, vagy pusztán csak egy levél, melyben közlik velünk hogy nyertünk egy luxusutazást? Bárhogy is legyen, az ajándékot mindenki szívesen fogadja, s legyen az idős vagy gyermek, épp ugyanolyan élvezettel bontogatja. Némelyik ajándék ugyanakkor, nem szépen becsomagolt díszdobozban érkezik, még másoknak szebb a csomagolása, mint maga a tartalom.
   A legszebb, s legnagyobb ajándék, vitathatatlanul maga az élet. Persze mit ér az élet, ha teli van fájdalommal, ha nem tudjuk élvezni, amink van, ha látjuk meghalni a szeretteink, s végül nem mard semmink, csak a silány, ajándékként kapott életünk. Az életünket mindannyian az édesanyánktól kapjuk, aki a saját testéből táplál, és védelmez 9 hónapon át. Gyötrelmes kínok között világra hoz, és csak remélheti, hogy képes lesz minden rossztól megóvni. Olykor mégis megesik, hogy életünk elérkezik egy olyan szakaszhoz, amikor átoknak érzünk minden egyes pillanatot. Mikor testünket elönti a fájdalom, s a józan gondolatok is elhagyni készülnek elménket. Egy ilyen, elviselhetetlenül nehéz, betegség okozta állapotban, nem számítanak már az élettől kapott ajándékok: a szép ruhák és cipők, a sok-sok arany tallér mely a kredenc fiókjába hever, a drága parfümök és jobbnál jobb étkek sem. Nem számít, hogy a haldokló nemes vagy épp szolga. A végkifejlet ugyanaz. Az igazi ajándék ilyen helyzetben már csak a méltóságteljes, kínmentes halál lehetne.
   Úgy tartják, ki mint él, úgy távozik majd. Kökényessy Panna, bizony rátarti és lenéző volt világ életében. Utálatos, fennhéjázó jelleme, törpévé zsugorította tündöklő szépségét. De most, amikor pusztán órák választották el a másvilágtól, sajnálkozó tekintetek, imára kulcsolt kezek fohászkodtak egészségéért.
   Igen… életünk során mindannyian, sokféle ajándékot kapunk. Megnyilvánulhat az egy szál virágban, egy kedves gesztusban, egy termékeny évből származó takarmányban, mely a korábbi évek során, a természet csatájának áldozatává vált. Panna ajándékai csillogóbbak voltak a gyémántnál is. Megszámlálhatatlan hódoló, szebbnél szebb portékája tanúskodott minderről. Ezzel szemben, életének legnagyobb adományát az a pár liternyi vér jelentheti, melyet egy számára ismeretlen ember ajánlott fel, megadva a lehetőségét egy új és sokkalta nemesebb életre………”
 
-         Na nem – rikácsolta Laura – Hunor bácsi, ne emelgesse a kezét! - vonta felelősségre, kisdarázs módjára Laura - nem hagyhatja most abba. Nem engedem, érti !!!!!
Az öreg jókat kuncogott magában, és hogy honnan ennyi önuralma, de még a szája széle sem rebbent meg. Megállapította magában, hogy ez a kislány, sem olyan amilyennek látszik. Gyönyörű és kényes, mégis rengeteg belső érték rejtőzködik benne. De mért takargatja? Hunor bácsi, aki sokat látott már a világból, be kellett ismerje magának, még ő sem talál megfelelő választ.
-         Sajnálom gyermekem, elfáradtam. – az öreg bácsi vékonyka, sok beszédtől rekedtesre durvult hangon válaszolt, mit sem törődve Laura „naccsága” parancsoló szavaival.
-         Meghal a lány? – tolakodott tovább Laura – ugye túléli?
-         Kedveském, majd holnap, majd holnap –legyintett, csontos sovány ujjaival, és hozzátette - örömmel látom, hogy felcsigáztam a kíváncsiságát.
-         Még hogy felcsigázta a kíváncsiságomat? Badarság – duruzsolta már a kocsija felé haladva, Miss. Szöszi, olyan hangerővel, hogy a háta mögött lépkedő Alex biztosan meghallja - Attól félek, holnapra elpatkol, és akkor feleslegesen tettem ki a hátsómat, annak a kínnak, amit ennek a vénembernek a kanapéja okoz, immáron egy hete…
-         Ez ízléstelen Laura, még tőled is – válaszolt szemrehányóan Judit, aki spontán letegezte a nőt
-         Nem látod, hogy most is csak azt az úri seggét félti – büfögte Alex
-         Ugyan, ne mondd, hogy a te hátsód nem sajog már a sok üléstől. Ebben az istenverte kulipintyóban még egy rendes fotel sincs …Hogy tudnak így élni emberek? Nem is értem – törölgette fertőtlenítő kendővel a kezecskéjét a kicsi Lau – Fujjj, ezzel az erővel beköltözhetnének egy barlangba is. Ca….   Amúgy meg nem hiszem, hogy a te fejedben nem fordult meg hasonló, vagy akár a tiédben Judit. Mi lesz, ha az öreg egyszer csak beadja a kulcsot, és bumm nincs tovább. Oda a mese, sosem tudjuk meg mit rejtett a kastély.
-         Ez esetben befejezi az unokája, aki párszor már végighallgatta.
-         Az már nem lenne ugyanolyan. Lehet, hogy az öreg, egy kicsit szélütött már, de meg kell hagyni, úgy mesél.. – mosolyodott el Laura 
-         Nocsak – fölényeskedett Alex - a nagy Lauráról még a végén kiderül, hogy szereti a meséket.
-         Ahhh – legyintett – kiforgatod a szavaimat. Én azt sem bánnám, ha tőszavakban mondaná el. – Laura úgy beszélt, mint általában. Ugyanaz a hanglejtés, ugyanaz a gúny. Mégis olyan hiteltelennek érezte, ő is, saját magát, az iménti ellágyulása miatt. Bizony, őszintén kibuggyant belőle a valós gondolat, amit Alex újra, s újra az orra alá dörgöl majd. - Érdekes a történet és akkor mi van? - Húzta fel a vállát - és Hunor bácsi nagyon huncut. Élvezi, hogy itt nyüzsgünk körülötte. A fia, na az meg egy nagy papucs, rá nem volnék kíváncsi.
 
   Laura és az ő kis megnyilvánulásai, Alex inkább válaszra sem méltatta. Pedig Laura, egy majdnem észrevehetetlen pillanat töredékéig, emberi megnyilvánulást mutatott. Alexet mégsem sarkalta semmiféle visszavágóra. Csendben maradt, túlságosan is csendben. Az agytekervényei viszont, sebesen forogtak. Azon filózott, hogy valahol olvasott a Szigetvári hercegségről, és annak egy kültelki birtokáról. Ha emlékei nem csalták meg, az is rémlett neki, hogy a Habsburg dinasztia egyik leszármazójának ajándékoztak úgy az 1800-as évek vége felé. Hazafelé menet, - amikor az autóban Judittal kettesben maradtak - megosztotta a lánnyal sejtéseit. Judit azonnali nyomozást indított, egy belső internetes honlap segítségével. Másnap, mindketten hajnalban keltek, és gőzerővel folytatták a kutatást.
-         Szigetvári Vilmos élt! Létezett – bizonygatta Judit - 1916.-ban halt meg. Nézd meg! Itt áll, feketén fehéren – ütögette a vastag fedelű nagy könyv belsejét Judit - Nagyhatalmú, befolyásos ember volt. Sokat járt fel a bécsi udvarba, de családja az nem volt neki, gyermeke pedig végképp nem.
-         Gondolod, Hunor bácsi, emlékezhet ennyire tisztán? Mégis csak 105 éves.
-         Az öreg elméje tiszta, az emlékei pedig biztosabbak, mint amilyenek az enyémek, valaha is voltak és lesznek. Nincsenek kétségeim Alex. Hunor bácsi nem mesét mond, még ha úgy is adja elő. Sokkal jobban izgat, hogy miért nem írnak a történelemkönyvek, egy ekkora hatalmú ember gyermekéről, a családjáról, és úgy egyéként is az életéről. Itt ez a semmiből előkerülő kastély, amihez köze van, de mégsem az övé volt. Alex én úgy hiszem, nagy és súlyos titkok rejtőzködnek Hunor bácsi emlékezetében. – nyelt egyet - Fáj, de ki kell mondatom: Laurának igaza van. Nem engedhetjük, hogy magával vigye a sírba……
-         Hagyd ezt már – kárált Alex – ne süllyedj Laura szintjére.
-         Alex… nagyon megszerettem Hunor bácsit. Az öreg tényleg olyan, mint egy nagy mesélő. Jóságos és szeretetre méltó. Viszont be kell látnunk, ő az egyetlen, aki előrébb viheti a feltárást. És nem csak a kutatás sikere a tét, hanem egy kis darabka az eddig feltáratlan történelemből. Mindez, nélküle örökre elveszik..
-         Ott van Valter…
-         Ugyan.. Valter, ismeri a történetet, de még ha el is mondja, nem így… Az öreg úgy mesél, hogy ott látom magam Úrkökényben. Minden rezdülése, mondata oda kalauzol a helyszínre. Látom Rózát és a gyerekeket, még a szenvedést is érzem, ami Panna betegségéből sugárzik. Valter nem lenne képes így átadni.…
-         Akkor mit akarsz, mit tegyünk? Nem ostorozhatjuk az öreget…
-         Persze, hogy nem. Mi csak bizakodhatunk… bízzunk abban, hogy tényleg nem véletlen, amiért még közöttünk van…
 
   Legyünk humánusak, vagy csak törtessünk előre a célunk felé? Bűn az önzés, vagy az élet szükséges velejárója? Mi számít többet: a szeretet vagy az előrébb jutás? És kinek van igaza a Hunor bácsi kontra magyar történelem felfedése csatában? Előrébb lehet helyezni a magyarság múltját képező, eddig homályba vesző, történet feltárását, mint egy ember életét?
Bíró Hunor életének, napjai, talán meg voltak számlálva, talán soha nem fejezheti be a mesét, amivel olyan sok ember kíváncsiságát felkeltette. A mesét aminek köszönhetően most Polyáki Laura otthon, a szobája magányában ülve, egy bögre, forró meleg tea társaságában, nem a hírek szerkesztésével van elfoglalva, hanem még mindig azon rágódik mi is történik majd Pannával. Még most is – gondolatban – a kastélyban tölti az idejét, és kizár minden mást, minden olyat, amiért korábban akár ölni is képes lett volna. Hol volt már Gyuszi emléke? A férfié, aki megkérte a kezét mielőtt elutazott. A férfi, aki azóta, meg sem kérdezte, nem is gratulált Laura Úrkökényt feltáró riportjához. Laura érezte magában a változást, az elgyengülést, hogy már nem a hír a fontos, hanem, hogy ő Polyáki Laura, megismerje a múlt részét képező Úrkökényi csodát….
 
   Mindeközben, még Laura meglátta bensőjében, azt a kislányt, aki még anno vidéken élt, egyszerűen, mindenféle fennhéjazás és gőg nélkül, addig Alex, bizony épp énjének sötétebb oldalával találkozott szembe. Gyűlölte magát, mert Laura kérdése beivódott az agyába: Mi lesz, ha az öreg elpatkol??? És igen, mi lesz akkor? Mi lesz, ha Valter nem jól emlékszik, mert az a férfi nagyon szétesett és talán össze – vissza beszél majd.
-         Nem, nem, nem – korholta magát Alex – nem lehetek ennyire önző. Ez nem én vagyok. 
   A benső hangokat nem lehet, csak úgy egy csapásra elhallgattatni. Belülről érkező szavaink nem hazudnak, folyton ott duruzsolnak, megmondva az igazságot. Alex rettegett,..... attól rettegett, hogy az öreg meghal, és ő mindamellett, hogy iszonyatosan sajnálja majd, az igazi bánatát a mese félbeszakadása jelenti majd. Ami által nem pusztán egy rege vész a semmiben, de a magyarság múltjának egy nem akármilyen darabja is…..

  

A bejegyzés trackback címe:

https://evettabright.blog.hu/api/trackback/id/tr612668967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.