Két hónappal később….

Polyáki Laura az egyik vezető kereskedelmi televízió - a BLT - csavaros eszű hírtudósítója, 10. emeleti irodája ablakában álldogált. Arca nyugalmat árasztott, még el is mosolyodott, látván a mélyben kígyózó végeláthatatlan dugót, mely autók százait kényszeríttette megállj -ra. Igen, Laura maga is számtalanszor átélte a cseppet sem kellemes kényszerpihenőt a fővárosi forgatagban, most mégis valami egészen más aggasztotta. Miközben a fentről Liliputinak látszó autókat szemlélte, többedszerre zúzott át éles agyán a vészjósló gondolat: valami megfoghatatlan kering a levegőben. Laura vezette az esti híreket főműsoridőben a csatornánál, és mindezek mellett sorra részt vett a háttérmunkálatokban, vezetőszerkesztő beosztásban. Afféle hírek szerelmese, akinek saját bevallása szerint még kedvesebb is a kutatási, hírszerzési feladat, mint beülni a jól szituált stúdióba, smink mögé bújt arccal, tökéletes felső ruházattal, kihúzott háttal, beolvasni a híreket. „Erre még egy alulképzett, nyolc általánossal rendelkező seggfej is képes” felelte válaszként egyik kolegájának, aki meg merte kérdezni miért hajt annyira a hírszerzésért, és miért nem ül inkább nyugton az irodában, hiszen ő már akkora sztár, hogy ezt is megtehetné. Hírek terén pedig sosincs hiány, mert mindig akadnak olyanok, akik gondoskodnak arról, hogy legyen az embereknek miről csámcsognia. Szerencsére van rengeteg politikusunk, akik mindig szolgálnak meglepetésekkel, vannak bűnözőink, sokan épp az előbb felsorolt krémből pottyannak ki végül, (tisztelet a kivételnek). A sorra kitörő járványok, áremelések, balesetek, tüntetések, sztrájkok, még a globális felmelegedés is, mind, mind napi téma. Rendre beszámol róla a híradó, sokszor még tüzetesebben, is mint várnánk. Igen, annak ellenére, hogy most lett vége a parlamenti választásoknak és minden médiából kicsorog a jobb és baloldal között folyó vita, és megy az ünneplés és a mocskolódás ezerrel, Laura mégis egészen máshol jár. Sokkal jobban foglalkoztatja őt a Pilisben folyó serény munka. Már első hallomásra sántított neki a hír, miszerint hatalmas aknamező fekszik a terület nagy részén. Még hogy aknamező a Pilisben – badarság – ez volt az első gondolata, de a köztudat hamar elfogadta, és szinte senki, még egy kósza madár sem mert a környékére menni. Laura mindig kiszimatolta a turpisságot, s híres orra s ez esetben sem hagyta cserben. Kétségei már a legelején elszálltak. Laura esze vágott, és azonnal levette, ha egy területet aknamezőnek nyilvánítanak, mint ez esetben az egész Pilis völgyét, akkor ott még egy libatollat sem lehet elejteni, ezzel szemben az erdő mélyén túlzottan nagy a mozgás. Sokan vannak és igen csak nagy zajt csapnak. Arról nem is beszélve, hogy bármennyi akna is legyen ott, nem kell két hónap a hatástalanításához, pláne akkor, ha egy hadseregnyi ember tolakodik az elhárítási területen. Laura sejtései beigazolásáért odáig merészkedett hogy egy nap - a tévé helikopterét használva - a terület fölé emelkedett, csakhogy a sűrű lombok szinte mindent eltakartak. Majdnem mindent, viszont a tisztások fölött szállva látszott rengeteg autó és sátrak, meg különféle gépek, markolók és dömperek. A nő egyre biztosabban érezte, hogy az aknamező verzió csak egy tökéletes fedősztori, aminek a segítségével távol tudják tartani a sajtót, és mindenki mást. Mert ki lenne az a hülye, aki egy ilyen veszélyes telepre téved?? Igen, Laurán kívül senki… Viszont, ha a fedősztori csak egy jól kidolgozott álca, akkor valami óriási szenzáció lapulhat a Pilis mélyén, valami olyasmi, amiért megéri kockáztatni – gondolta Laura, s morfondírozott volna még tovább is…  

-         Jól van, jól van – morgolódva nyúlt az asztalán megcsörrenő telefon után – mondjad Berta

-         A húgod van a vonalban

-         Hogy az a…, annyira éreztem, hogy elfelejtek valamit. Mondd neki, hogy már úton vagyok a Pax felé….

Így változnak az idők, az imént még megmosolyogtató dugó igen is nagy fejfájást okozott Laurának, aki félórányi késéssel indult útnak. Javában a desszertet kellene fogyasztania a híres PAX vendéglőben, a két hónapja nem látott kishúga társaságában, de nem, ő inkább furcsa elméleteket gyárt a Pilisi eseményekről. Még jó, hogy az említett étterem, csak kétsaroknyira volt, és mehetett metróval.

-         Mara édesem – borult tíz perccel később húga nyakába bűnbánóan – annyira röstellem de akkora volt a dugó…

-         Aha – bólogatott a nő – hogy inkább metróval jöttél…

-         Hogyan????

-         Kiálltam a teraszra, gondoltam elfüstölök egy cigit, még ideérsz, és mit látok? Az én nővérkém lohol fel az aluljáróból.

-         Sajnálom Mara csak..

-         Semmi baj, ismerlek már Lau, biztosra veszem, hogy még az irodádban voltál mikor telefonáltam. Te munka hőse – ütötte vállon – mesélj, mi a nagy sztori, ami még tőlem is fontosabb?

Tiszta szerencse, hogy e kínos kérdés közepette egy jóvágású pincér lépett a lányok asztalához, kezében ital és étel lappal. A PAX kínálata bőven adott időt arra, hogy még átböngészik a sorokat, Laura úgy tegyen, mint aki meg sem hallotta Mara előző kérdését. Rutinosan elütötte, azzal hogy rendeljenek ugyanolyan ételt, elkerülendően azt, hogy egymás tányérjába turkáljanak, mint általában. Nem, Laura nem szerette volna, ha ebben az elit étteremben, ahol előszeretettel költi a pénzét, észrevegyék személyiségének eme, gyerekes, felszabadult oldalát. Persze „szegény” nem tudhatta, hogy ami a pincéreket illeti, sokkalta jobban értékelnék a lelkiismerettel rendelkező Laurát, mint a mindig kényes, és kiállhatatlan, sokszor remek fogásokat foghíjasan, lekicsinylően visszaküldő primadonnát. Előételnek Hortobágyi Húsos palacsintát rendeltek.

-         Ez egy olyan étel – tolmácsolta Lau – amit különösen jól készítenek itt, persze csak halkan mondom, nem jó ha elbízzák magukat.

-         Igen, ez tényleg nagyon ízletes, épp annyira fűszeres amennyire kell és ez a szósz a tetején, olyan krémes, mint a tejszín. Húm – nyalta körbe a száját Mara – még legalább hármat meg tudnék enni belőle.

-         Azt már nem kicsikém, úri hölgy nem fal, hanem méltósággal táplálkozik. És soha, érted, soha nem kér az előételből repetát.

Laurát még húga is nehezen tudta kimozdítani abból a szerepből, amit évek óta „játszott”, s amiről még saját magával is elhitette, hogy a valódi énje. De Mara még emlékezett arra a vidéki lánykára, aki önfeledten szaladt a virágokkal teli réten, s aki szívszakadva rohant édesapjához azzal a törött lábú cinegével, akit egy fa alatt talált. Sokat el is töprengett rajta vajon hová lett az a lány?

-         Laura mondd, nem hiányzik neked a vidéki élet? 

A Pincér, akár csak rendelésre jönne, ismét a legjobbkor tért az asztalukhoz. Felemelte a vörös terítőn heverő két darab üres tányért, és helyükre illesztette, kivételes ízorgiában úszó, áfonyamártásban fürdőző libamájas bifszteket.

-         Lau, te aztán tényleg tudod, hogy kell élni. Libamáj és áfonya szósz, még soha nem ettem ilyesmit.

-         Mindig mondtam, hogy költözz közelebb és segítenék mindenben. Te jó festő vagy, és Gyula támogatásával, akár saját galériád is lehetne.

-         Nem Lau én.. ismersz. A saját lábamon akarok megállni, és hát ott van a gazdaság is…

-         Sokat gondolkodtam ezen, és arra jutottam, hogy talán itt lenne az ideje, elgondolkodunk az eladásán.

-         Nem… azt soha nem engedtem – emelte erényesre a hangját Mara – ez a mi örökségünk, ennyi maradt nekünk a szüleink halála után. Hogy lehetsz ennyire lelketlen?

A lányok szülei, egy autóbalesetben életüket veszítették, idestova két éve. Laura már a fővárosban élt akkor, és Mara minden idejét Fehérváron töltötte, egy nagy bemutatóra készülve. Hétvégére, ha tehette mindig haza látogatott Hortobágyra. Azon a hétvégén viszont úgy alakult, hogy a szülők akarták meglepni a lányaikat. A november a végét taposta, de mégis szép napos volt a délelőtt. Az útjuk közepe felé aztán, elkezdett szálingózni a hó, és ahogy közeledtek Pest felé egyre sűrűbb pelyhekben hullott. Zúdult lefelé, és pillanatok alatt fehérre meszelte az autópályát. Egy hatalmas terepjáró, persze mit sem törődött az időjárás veszélyeivel, és közel 180 km/h-ás sebességgel száguldott a külső sávban. Egy Skoda, épp akkor akart előzésbe kezdeni, és nem vette észre a terepjárót. Frontálisan ütköztek és a kisodródó terepjáró épp a Polyáki szülők autójába vágódott. Mindketten a helyszínen meghaltak. A családi gazdaság, azóta haldoklik. Megvannak még a csirkék, a kacskák és jó néhány liba, meg malacok, és a két kecske: Manci és Sári. A teheneket azonnal el kellett adni, de a többi jószágra még ügyelt Laura nagybátya. Különösen a két deresre, Mara és Laura lovára, melyeket mindig nagy becsben tartottak. Mostanra viszont nagyon úgy tűnt, ha valaki nem veszi kezébe az irányítást mindennek vége.

-         Mara, nem vagyok én szívtelen, csak reális. Homokba dughatod a fejed, de tőlem ne várd! – Laura farkasszemet nézett húgával, látszólag fikarsznyit sem hatottak rá az emlékek -  Én nem megyek oda vissza többet, és gondolom te sem. Tovább megyek, a tudós barátod, az, az Alex, nyilván ő sem hagyná itt a zsíros munkáját, hogy régészkedés helyett egy farmra költözzön, csirkéket nevelni, meg disznókat ganajászni. 

-         Hát pedig, jobb ha beletörődsz! Soha nem veszel rá, hogy eladjuk a farmot. – Mara is a sarkára állt, és keményen visszavágott testvérének. -  Ott nőttünk fel, és régen még te is szeretted. Ott van a lovad is, Deres, ő sem hiányzik??? Sokszor azt kívánom, bár sose jöttél volna fel Pestre. Olyan más lettél…

-         Igazságtalan vagy! – fortyogott Lau -  Úgy teszel, mintha nem értenéd mit jelent nekem ez a presztízs! Rengeteget dolgoztam, és annyi áldozatot hoztam mindazért, hogy itt lehessek, és így ahogyan most vagyok. Beteljesítettem az álmaimat, úgy élek ahogyan mindig is szerettem volna.

-         Hát jó neked – fanyargott Mara, de szavai inkább azt sugallták, hogy mennyire megveti nővérét. 

-         Mi ez a fintor? Gyerünk, mondd a szemembe?

És ekkor, mintegy teljesen váratlanul, az előző témától merőben ellentétes tartalmú közlésével Mara testvérébe fojtotta a szót.

-         Rájöttem, hogy leszbi vagyok……

Olyan csönd telepedett kettejük közé, amit még az időközben megérkező poncér sem tudott szétrobbantani. Még úgy sem, hogy a kezében pihenő, lángoló édességtorony bizony elég figyelemfelkeltő képet tárt eléjük. Normál esetben Mara, nem győzte volna ismételni, hogy ő még sosem látott ételt lángolni – kivéve talán a gundel palacsintát – de a téma komolysága miatt ez a rész most elmaradt. 

-         Oké – szedte össze magát Mara- nem várom, hogy megértsd, de azt hittem vagy annyira felvilágosult, hogy ha valaki hát te biztosan elfogadod.

-         Várj, várj – sóhajtozott Laura – szó nincs arról, hogy nem értenélek meg – felelte tárgyilagosan – mindössze, hipermeglepetésként döfött szíven a hír. Én úgy tudtam Alex-el jársz. Ő ugyebár férfi, ráadásul nem is rossz – fűzte hozzá mintegy mellékesen.

Marából ömlött a szó, és a megszokottól ellentétben most ő csiripelt és testvére hallgatott. Alapjában véve a lányok jó testvérek voltak, és bármi gond is érte őket, közösen mindig megtalálták a kiutat. Mara előadta az egész sztorit, elejétől a végéig, hogyan vette észre legjobb barátnőjében a nőt, és hogyan kezdtek közelebb kerülni egymáshoz, és ezzel egyidejűleg hogyan nőtt a távolság Alex és közötte.

-         Teljesen biztos? Mara nem lehet, hogy csak kíváncsi voltál milyen egy nővel?

-         Én is ezt hittem de nem.

-         Mit mond Alex? Vagy, azóta nem is beszéltetek? Butaság – legyintett – persze hogy beszéltetek, egy ilyen helyzetet tisztázni kell.

-         Ez a legborzasztóbb! Mindennek már két hónapja és Alexet nem lehet elérni.

-         Letagadtatja magát- bólogatott Laura -  férfiak, és az ő sértettségük…

-         Éppenséggel van miért megsértődnie, de mindegy is most ez. Én is azt hittem, hogy csak szimplán nem akar látni de …

-         De?????

-         Sokadszori sikertelen próbálkozásom után, személyesen mentem el a házához, egymás után, öt napig minden este vártam. Tudod, még a kulcsok nálam vannak, és ott is aludtam, de ő nem jött haza.

-         Fura.., Gondolod, hogy becsajozott?

-         Igen, mármint nagyon is fura, de nem hiszem, hogy nőügy lenne. Bementem a Központba is, érdeklődtem felőle, de mindannyiszor azt válaszolták, Alex épp területen dolgozik. Egy nap aztán nem bírtam tovább és kijátszottam a portást. Felosontam a második emeletre, ott van Alex irodája, és képzeld csak el tényleg nem volt ott, és nem csak ő, de egy teremtett lelket sem találtam.  Mintha az egész központ megszűnt volna működni, vagy kiköltözött volna egy időre valahová. Te érted ezt?

-         Ez nagyon érdekes – válaszolt Laura, és arcára egy megfejthetetlen ábrázat telepedett, amit Mara nem tudott nem észrevenni

-         Most meg miért nézel ilyen gyanakvóan?

-         Semmi csak… - kicsit habozott majd folytatta – van egy ügy, biztos te is hallottad, hogy a Pilisben elméletileg bombákat találtak. Ahhh – legyintett – nem untatlak ezzel, meg van neked a saját bajod. Beszéljünk másról.

-         Nem… folytasd kérlek. Különben igen, hallottam az aknamezőről, de hogy jön ide Alex.

Laura megosztotta titkos kutatásainak eredményét húgával, és azt a feltételezést miszerint az aknamező csak a rendőrök kitalációja, és valami egészen más tevékenység zajlik a Pilisben.

-         Szóval, ha a te Alexed és az ő kis csapata kiköltözött a Pilisbe, és ott szorgoskodik, amit ráadásul teljes titoktartás övez, akkor ott tényleg valami nagy szenzáció lapul – Laura tiszta szívéből beszélt, és kiült az arcára mennyire boldog a hír hallatán.

-         Ne felejtsd el, hogy ez csak feltételezés- próbálta visszafogni Mara

-         Apró Puzzle darabok…

-         Mi???

-         De amik ha egymás mellé kerülnek, kirajzolódik a megoldás… - gondolkodott hangosan Laura, majd hirtelenjében felugrott a székéből. - Ne haragudj hugi, de mennem kell. A számlát majd kifelé menet rendezem.

-         De…- ahh legyintett - Menj csak, te mindenhol szenzációt találsz. Tisztellek ezért.

-         Meddig maradsz Pesten? – vetette közbe távozásul még Lau

-         Két hét múlva lesz a kiállítás, addig minden bizonnyal.

-         A szokásos bérelt lakásban leszel?

-         Aha – bólintott Mara

-         Ok. Majd hívlak. Szeretlek, szia.

A bejegyzés trackback címe:

https://evettabright.blog.hu/api/trackback/id/tr662460023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.