Halihó!!!

Úgy döntöttem ide is felteszem a készülőben lévő regényem sorait. Ha érdekel egy izgalmas, több szálon futó romantikus történet, mely a régmúltba kalauzol... Tegyél egy próbát, hátha megéri...... 

A mindig csöndes, Aranypille lakópark elegáns lépcsőházból, halovány fény s éles, kiabálás hangfoszlányai szűrődtek ki. Mindehhez, ráadásként, egy olyan erőteljes dübörgés társult, amiből, az utca ember, még arra is következtethetne, hogy megkergült elefántok rohangálnak odabenn. Na igen, a megkergült kifejezés, mint olyan, akár helytálló is lehetne, de elefántokról szó sem volt.

-         Várj már Alex, hallod? – kiabált kétségbeesetten a lány, miközben, kitartóan próbálta összébb húzni, lenge köntöse pántját. Pechére, még a selymes gönccel bíbelődött, kishíjján a fejét veszítette, az arcába csapód nehéz vasajtónak köszönhetően. Nem csoda hát, ha a finom kis teremtés száját, bizony csúnya szavak hagyták el. Persze túl élte, mert az utolsó pillanatban észrevette a feléje közeledő csapást, így mindössze egyetlen karcolással megúszta, s már robogott is a férfi után.

-         Alex, az égre kérlek, had magyarázzam meg!!! Nem az volt, aminek látszott…- érte be a felzaklatott férfit, már a nyüzsgő utcán. A jócskán alul öltözött, Mickey Egér fejét életre keltő, szőrös papucsot viselő lány, bizony nagy feltűnést keltett a járókelők körébe. Engedd, hogy megmagyarázzam – könyörgött - s tovább próbálta kimagyarázni a teljesen egyértelműt. 

-         Na ide figyelj Mariska – a férfi amennyire tőle telt türtőztette haragját, de az imént látottak után, még a türelem mintaképének kikiáltott Kővári Alexnél is elszakadt az a bizonyos cérna - elárulnád, mi a frászt lehet abban félreérteni, hogy a legjobb barátnőd vonaglik rajtad teljes pucéran? Igen, talán ostoba vagyok, egy szerencsétlen balfácán, akit könnyű átverni, de a szememmel semmi gond nincs. Hihetetlen – csóválta a fejét, és arcára a csalódottsággal keveredet düh, furcsa vonalakat rajzolt -  több mint egy éve szórakozol velem, de nem ebből nem mosod ki magad.

-         Ne, mi nem – hebegett Mariska – vagyis, tényleg, csak most az egyszer, ki akartuk próbálni, hiszen te mindig dolgozol és én….

-         Felejtsd el – rázta meg a fejét a férfi – vagy tudod mit, inkább menj vissza és folytassátok ott, mielőtt belerondítottam az estétekbe. Mi végeztünk Mariska, semmi kedvem egy leszbivel járni. Te szent szar …. – húzta fel az orrát Alex - de mégis mi ez?  Kutyagumi – a nagybetűs valóság– még ez is.

Alex??? – adta elő műkönnyes műsorát, a jó színészi képességekkel megáldott Mariska, de hiába. Az imént, kutyaszarba lépett Alex fejébe, örökre belevésődött a kép, amelyen Mariska és Dórika egymással játszadozik. És, még ha mindez kevés lenne, csak rá kell néznie a bűzölgő cipőjére, és máris minden olyan katasztrofális.  Szegény Alex, tényleg egy pojáca másfél évet pazarolt a nőre, aki nem is a fiúkra bukik. De miért? Tette fel magának útközben számtalanszor a kérdést, miért?

-         Hogy miért? – válaszolta fél órával később, negyedik emeleti garzonjában ülve legjobb barátja Tamás – mert egyszerűen egy balek vagy. Nem akarok azzal jönni, hogy mi megmondtuk, de hát tényleg… mi megmondtuk…

-         Igen, megmondtátok, sőt talán még sejtettétek is, hogy megcsal, de azt ne mondd, hogy még arra is rájöttetek, hogy egy nővel csal…

-         Nem, arra nem – vallotta be töredelmesen a barát -  Amúgy, ez nem akkora katasztrófa ám– vigyorgott Tamás – gondolj bele, csinálhatnátok akár hármasban is. Az ám a valami

-         Te már csak tudod? Szerintem, emelkedj fel a fotelból és hozz még két sört, útközben meg szórakozd ki magad, mert ma este nem vagyok vevő, a pofátlan humorodra. 

Ezen az estén, a mindig nyugodt, és csak tejet ivó Alex megállíthatatlanul berúgott, olyannyira, hogy másnap, ébredés után, még a saját barátjának lakására sem ismert rá. A fáradtságára és másnaposságára aztán igencsak felemelő hatást gyakorolt a hetet ütő kakukkos óra…  Igen, Kővári Alex, becsületes, tisztességes polgárként tengette napjait. Mindent megkapott az élettől, amit csak kérhetett. Volt állása, nem is akár milyen, hiszen az egyik legelismertebb régész egész Magyarországon. Mi több, határokon túlnyúlóan is, felkapják neve hallatán a fejüket, a régészetben valamennyire is jártas emberek.  Szép kertes háza van, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Duna partra, sármos, rokonszenves külseje mindehhez már csak ajándékként társult. A lányok körében mindig is nagy népszerűségnek örvendett, a maga koromfekete hajával, barnás bőrével, és őzike szemeivel. Még akkor is, ha első ránézésre, az ember lánya nem is tudja eldönteni, hogy egy sármőrrel van dolga, vagy éppen egy szolid kis egérrel. A végső megállapítás aztán mindenkinél a kisegér variációra mutat rá. Igen, mert bár Alex művelt, helyes, és még nem is épp szegény, mégis visszahúzódó, csendes féle, olyan igazi könyvmoly típus. Alex életében talán először, találta szembe magát a kőfallal… egy olyan akadály gördült az útjába, ami elől, látszott, hogy nincs kiút. Mariska élete szerelme, aki immár a múlté, el kell őt engednie. Alex nagy iramban robogott munkahelye felé, igyekezett behozni a késést, ami lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Igen, Alex minden áldott reggel pontosan hét órakor lépte át munkahelyének, a Csillagbérc névre keresztelt Régészeti Kutatóközpont aulájának küszöbét. Egyedül a vasárnap képezett ez alól kivételt, és ezen a bizonyos reggelen nagyon szerda volt. …..   A nagyon szerda egész délelőttje a találgatások délelőttje lett, „ Vajon miért késett Alex? Talán csak nem átbulizta az éjszakát? Nem, szerintem a nője fárasztotta le.” Találgatták, viccelődve kollegái, főleg úgy, hogy ezt a férfi is jól hallja. – Jó gyerekek – kelt ki magából, persze csak félig komolyan Alex – ha vége a napnak, ígérem, kielégítem a kíváncsiságotokat és elmesélek…, hát, ha mindent nem is, de a lényeget mindenképp. Cserébe most lássunk neki a feladatoknak, hiszen akad bőven tennivaló. Alex nem állított valótlan, a munkából mindig jócskán kijutott, de ezen a szerdán valami olyan várt rájuk, amire senki nem volt felkészülve…..

 

- Látod ezt? – mutatott Alex a vélhetően XIV. Század korabeli kehely legalján, található címerre, amely nagyon nehezen ugyan de láttatni engedte körvonalait.

-         Hú – nézte őszinte csodálkozással Judit – még soha nem láttam hasonlót.

Ez a „még soha nem láttam hasonlót” kijelentés persze annyira nem lenne meglepő, ha nem épp Kovalcsik Judit szájából hangozna. Na, ő az a történész lány, aki megszállottan ismeri az elmúlt korok valamennyi szimbólumát, a valaha élt királyok, nemesek címereit, szokásait, stílusjegyeit, kedvenc bútorait. Judit még egy feltárt tányéron lévő fél vonal alapján is képes beazonosítani, hogy mely korban, vagy épp mely család használhatta. Ígyhát, ha valamire azt mondja, hogy nincs.. az bizony nincs is, vagy épp van csak senki nem is sejti…. A kishölgy – mert így becézik a munkahelyén – alacsony, vékony, teremtés, hosszú, loknis barna haját általában egy sötét gumival összekötve, cofba viseli, aminek a végén egy bojtra emlékeztető fodor húzódik. Orrán, négyszögletes, feketekeretes szemüveg pihen, ami még tudálékosabbá, teszi az amúgy is formás pofiját, és megfelelő rámát ad, a semmi mással össze nem hasonlítható penészzöld árnyalatú szemeinek. Munkahelyén mindenki szereti, annak ellenére, hogy ha ő megszólal, akkor aztán nem jut másnak egy szusszanásnyi szövegelés sem. Kollegáik titkon azért drukkolnak, hogy Alex és Judit végre találjanak már egymásra. Annyira passzolnának. Mindketten megszállottan szeretik a munkájukat, képesek egy amforáért akár több napot is utazni, a tenger mélyére merülni, vagy épp hegyet mászni. Két aprócska akadály gördült mindössze a tervek elé, a két jómadár összeboronálását illetően: Mariska, Alex nője, és Károly, Judit pasija. Persze, száz szerető egy feleség, mondják a barátok, úgy hogy közben nem is sejtik a jó sors időközben elég rendesen a kedvükre tett. Alex és Judit is régészeti kitüntetést kapott 1990-ben, az USA-ban megrendezett Régészeti Világnapon. Ezt megelőzően, több hónapon át Egyiptomban dolgoztak. Egy addig ismeretlen Fáraó, Humbaret sírját tárták fel, egyetlen árulkodó kő jelenlétéből kiindulva. Nem volt egy sima menet, sőt mi több már majdnem kudarcba is torkollott, de a fanatizmusuk és a jó szimatuk végül hatalmas elismerést hozott mindkettejük számára. Két hónapig kutattak szüntelen, nem kímélve időt és fáradtságot, de semmi. Eredmény hijján a szervezet visszalépett a további finanszírozástól, és az egész kutatástól. Alex és Judit mindezek ellenére hallgatott az ösztöneire, és szembemenve főnökeikkel tovább folytatták a munkát, saját költségükön. Két nap múlva megtörtént a lehetetlen, amiből egy világraszóló felfedezés született. Eztán majdnem két évet vett igénybe, még mindent feltártak és tartósítottak, de megérte, hiszen igazi csodaként tartják az óta is számon. Turisták ezrei özönlenek a szenthelynek kikiáltott sírhelyhez. Mindenki egyetértett abban, hogy az érdem Alexé és Judité. A Humbaret feltárás egy régész életében olyan mintha egy kutató feltalálná a rák gyógyszerét. Olyan megvalósult lehetetlenség, ami ezerévente egyszer ha megesik. 

-         Valami félkörív – tolta a nagyítót a kehely talpazata fölé Judit – nem – mégsem inkább olyan, mint egy obsit, nézd, nézd meg te is.

-         Nem látom tisztán – csóválta a fejét Alex – nagyon el van mosódva, de talán lehet fölötte egy szőlőfürt, vagy egy kör alakú valami, ahhh – bosszankodott -  nem tudom, nem tudom túl homályos, és nagyon felületesek a vésések. Sokáig hevertek a föld alatt, sérültek, használhatatlan.

-         Az nem létezik, hogy ne jöjjünk rá, hozd ide az ecsetet

-         Számtalanszor lesöpörtem..

-         Add ide – szólt rá erélyesen – jó bocs csak még egyszer. Na lássuk- legyintett párat a kehely alján majd így szólt: Megmondtam az egy sisak. Ez az – kiáltott fel győzedelmesen majd lélekben visszazuhant a valóságba. De minek lenne egy címeren sisak? Nem… nem létezett olyan dinasztia, aki sisakot emel a címerére. Ennek nincs semmi értelme

-         Hát ezt mondom én is – helyeselt Alex

-         Mintha azt állítanám, hogy a macskám ugatott az éjjel…. – morfondírozott Judit

-         Na ne- ugratta Alex – most azt mondod, hogy Gombolyag ugatott? És mi lesz, ha holnap reggel már kukorékolni fog? Na-ná, hogy kidobod a vekkert – kacagott jóízűen Alex

-         Figyelj! – folytatta meg sem hallva az iménti viccet – emlékszel még az Orcziak címerére? Azon egy nagy disznófej van…

-         Igen… hiszen ők egy furcsa família voltak, szentként szerették a disznót, de ezt már tudjuk.

-         Persze, de ebből kiindulva miért ne lehetne egy obsit???…

Hát igen, egyik felvetés követte a másikat, majd a harmadikat és kitudja hányadikat, de a lényeg, hogy a sokadik verzió sem hozott magyarázatot az obsitkérdésre. Alex és Judit derékig benne voltak a könyvekbe. Óriási hangyabolyra emlékeztető kupac tornyosult előttük az asztalon, ami mögül alig látszottak ki.

-         Bocsi Alex, megint én vagyok….

-         Nem Krisztián – válaszolt dühösen asszisztensének, fel sem nézve a papírkupacból – elmondtam világosan, hogy nem vagyok itt Mariskának, sem most, sem máskor- nagyot sóhajtott majd folytatta. És mivel úgy is megtudnátok, inkább elmondom, de jól figyeljetek, egyszeri, és soha vissza nem térő szavaimra:  Tegnap este szakítottunk, - mondta mindezt olyan hanglejtéssel, mintha csak egy elintézendő feladatot bízna asszisztensére, s közben kitartóan bíbelődött valamivel a nagyító alatt – véglegesen. Az okát ne firtassátok, a drága Mariska a lányokat szereti. Ennyire egyszerű. És hogy honnan tudom mindezt? Elkaptam őket… épp a legjobb barátnője ült rajta lovagló ülésben. Ennek hozadékaként - bár, a látvány már önmagában is alaposan lerészegített - átmentem Tamáshoz, és ittam pár kupicával a nagy felfedezésre. Tisztán ittam, a vodkát…. Most pedig rohadtul másnapos vagyok. 

-         Mi? – Csapta össze a bőrkötésű enciklopédiát Judit, olyan hirtelenjében, hogy még meg is sebesítette homlokát annak éles csücskével – Mariska leszbi? Húúúúú, most hogy így mondod, néha tényleg olyan furcsán méregetett. Te szent habakkuk talán tetszettem neki?…..

-         Khö- khö – köszörült torkán az ajtóban álldogáló Krisztián és a két könyvmoly tekintete végre rávetődött. Sajnálom haver… - húúúú nem semmi sztori fujtatott Krisztián.

-         Az meg ki a fene melletted????? – kerekítette ki szemeit Alex látván, hogy egy számára ismeretlen férfi álldogál Krisztián jobbján.

-         Ő itt… szóval ő….

-         Kollár Mihály vagyok– segítette ki az ismeretlen, és látszott rajta, jól szórakozik az iménti kis szójátékon  – de szólítsatok csak Misinek, most, hogy így megtudtam mi is történt tegnap. Részvétem a barátnő miatt…

-         Krisztián – rivallt rá Alex – mit keres itt egy civil? Azonnal vidd ki! Régészeti műemlékekkel vagyunk körbevéve. Az Istenért, de ezt pont neked magyarázzam?   Alex szája tüzet okádott és a feje, olyan vörös színt vett magára, hogy a legpirosabb tollazattal megáldott kakas is megirigyelte volna. Még jó, hogy a kakasok helye a baromfi udvarban van, s nem holmi puccos régészeti izében…..

-         Bocs – rázta meg a vállát Krisztián – gondoltam érdekel benneteket, hogy Misi, vélhetően, egy több százéves műemléket fedezett fel a kirándulása során. Elmondása szerint teljesen véletlen, de ha benneteket nem érdekel…

-         Folytasd, na folytasd már – nógatta Alex

-         Majd én – vette át a szót Misi – a barátnőmmel sokat járunk ki a természetbe, és hegyet mászunk, fényképezünk, állat és növény ritkaságokat kutatunk, ez a mi különc hobbink.

-         A lényegre – türelmetlenkedett tovább Alex

-         Nagyon felkeltette érdeklődésünket a „Csodahegy”, Reméltük, talán lehet odafenn, a csúcsa felé valami ismeretlen növény, esetleg mohafaj, és ezért Kriszta, a barátnőm – magyarázta - felmászott, egészen a tetejéig.

-         Óriási – legyintett Alex

-         Alex kérlek – fordult hozzá Judit – hallgassuk meg Misit. Gyere be, fogalj helyet, és kérlek, folytasd.

Misi beljebb lépett az irodába és az ablak előtti szabad székre telepedett. Judit ekkor vette csak észre, hogy a fiatal fiú mennyire zaklatott lelkiállapotban van. A lába még ültő helyében sem pihent, és mintha némileg remegett is volna, egész testében. A kezében egy borítékot tartott, ami még így, lezárt állapotában is felkeltette a mindenre kíváncsi Judit figyelmét.

-         Szóval, mikor Kriszta felért a tetőre, először nem történt semmi, semmi szokatlant nem talált, kivéve azt a pár lombot, ami kilógott a hegy belsejéből, és amiről már egyébként is sok legenda hallatszott. Kriszta előhúzott egy metszőollót. Mintát akart venni a fa kérgéből, hogy megállapítsa a korát, de ügyetlenségében leejtette az ollót. Utána nyúlt de már későn. Ekkor a fa ágai közé tévedt a tekintete, ahol egy furcsaságra lett figyelmes. Pár pillanattal később pedig erős koppanást hallott, mely vélhetően a metszőolló földre érkezését jelenthette….

-         Miféle furcsaságra? – kanyarodott vissza Judit

-         Nem …. Én ezt nem tudom elmondani – hebegte Misi – Kriszta is teljesen ledöbbent ezért is kérte, hogy jöjjek én, mert képtelen lenne… mert annyira felfoghatatlan az egész. Inkább nézzétek meg a képeket, nézzétek meg a saját szemetekkel. Sokat töprengtem, mit tegyek, menjek a sajtóhoz, vagy esetleg a rendőrséghez, de végül megtaláltam a neten ezt a Központot és…. és olvastam a nagy Egyiptomi felfedezésről. Úgy döntöttem jó kezekben lesz az infó…. 

A bejegyzés trackback címe:

https://evettabright.blog.hu/api/trackback/id/tr232453211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.