ÚRKÖKÉNY LEGENDÁJA

 2011.04.29. 19:53

 

 

 

 

"... Analisa Scalzi..."

 

 

 

 

 

  Reggel fél hét volt. Laura hosszú, nehéz órákat tudhatott maga mögött. Gyuszi váratlan hazatérése, sok – sok megbeszélnivalót hozott magával. S ők ketten, rászánták az éjszakát, s minden oldalról átbeszélték, a teendőket, a lehetőségeket, a továbbiakat.

Laura rádöbbent, hogy minden dühe és sértettsége ellenére, képtelen lenne magára hagyni a férfit. Ugyanakkor figyelmeztette Gyuszit, hogy nincs több ilyen, s bár megbocsát, felejteni sosem fog. Nemcsak párja, támasza is lesz, de elég csak egy rossz lépés és mindennek vége. Összecsomagol és kisétál az életéből.
 
Még békésen szundítottak egymás karjában, amikor Laura telefonja csipogni kezdett.
 
Judit már talapon volt. A szokásosnál is korábban kezdte a napot. A fürdőszobába tüsténkedett. Úgy gondolta, majd reggel bepótolja az este elmaradt hajmosást. Inkább korábban kel, mintsem még egy fél órát fel legyen. Reggel, pedig Judit „hajnali madár”, mégis nehezen kelt, s már erősen bánta, hogy kihagyta az esti hajmosást.
Alig, hogy becsavarta hófehér törölközőjébe víztől fénylő loboncát, amikor a mobiljából érkező három sípszó jelezte: üzenet érkezett.
 
Alex, nos ő, le sem feküdt. Az egész éjjelét a számítógép előtt töltötte, és a reggel is ott érte. Igen, Alex nem feküdte le, de a hajnal beköszöntével mégis csak elnyomta az álom. Az asztalra buktatta fejét, és mély álomba szenderült. Kakaskukorékolásra ébredt. Na nem azért mert, a társasházi szomszéd baromfit tartott, hanem mert az sms-t jelező hang, erre lett beállítva. 
 
„ A nagyapám az éjjel agyvérzést kapott. A Megyei kórházba szállították. Állapota kritikus”
 
Három különböző élet, három különböző életritmus, három különböző érzelmi beállítottság, három különböző ember…
 
Laura maga a sérthetetlen, aki mindig elszánt, és kibillenthetetlen. A kényes úrinő, akinek nincs is szíve.
Judit, ő egyszerű, cserfes teremtés, akinek nemcsak állása, de hivatása a régészet. Elszánt és mindentudó. Igazi okostojás.
Alex az érzelgős, az antialkoholista, a szintén ízig-vérig régész, aki eszeveszetten vágyik egy társra, a nagy szerelemre, közben meg még mindig Mariskát siratja, mélyen a szívében. Menekül a munkába, hagyja, hogy a tennivalók magukkal sodorják, és ne maradjon másra idő.
 
Laura úgy tervezte az egész napját Gyuszival tölti. Olyat tesz amit még soha: Főzni fog. Elsőként elugrik egy nagy hiperbe, beszerzi a hozzávalókat és azután ki sem bújik a konyhából, még mindennel kész nem lesz. Sok - sok finomságot készít majd, hogy Gyuszi mihamarább erőre kapjon..
 
Judit egy titkos randevúra készült… Egy nem akármilyen találkára. A párkapcsolata már régen zátonyra futott. Nem volt konkrét oka, mégis elmaradtak egymástól. Az utóbbi hónapokban viszont alakulgatott valami. Sokat beszélgetett egy illetővel. S olyan felfedezést tett magában, amitől még meg is ijedt.
 
Alex nem akart mást, mint túlélni. Felébredni, és rádöbbenni, hogy az előző nap, s éjjel, csak rossz álom volt. Felkelni, felöltözni és bekopogtatni Bíró Hunor ajtaján. Illedelmesen köszönteni őt, majd kikerekített szemekkel követni a mesét…
 
Valter is szép terveket dédelgetett a lelke legmélyében. Komoly döntést hozott, a hálószobája magányában. Elhatározta, hogy amint feljön a nap, nekiiramodik és meglátogatja Laurát. Feltárja előtte érzéseit, és őszintén beszél a közös éjszakájukról. Nincs mit veszítenie….
 
Igen, a tervek megvalósításra várnak, és ez esetben még tovább várattak magukra. Nem számítottak már a lehetőségek, az új naphoz fűzött remények. Mind a négyen odaadták volna a vágyaikat azért, hogy Bíró Hunor felépüljön.
 
Fél óra elteltével mindhárman a Megyei Kórház aulájában topogtak és arra vártak, hogy valahol feltűnjön Valter és biztató hírekkel lássa el őket.
 
-         Nem tudom elhinni – remegett Judit, aki a sírógörcs határán állt – én úgy szerettem ezt az embert, most mondjátok meg – szipogta – miért történik ez?
-         Az istenért Judit – szólt rá Laura – ne gyerekeskedj. Hunor bácsi már nem egy ifjú vitéz. Ne nézzetek így rám – meresztette szemeit – jóval túl van már a százon.
-         Csak te lehetsz ilyen érzéketlen – morgolódott Alex – minek jöttél ide?
-         Minek, minek – rántotta fel a vállát Laura, közben a szemközti ajtó üvegében észrevette Valtert – hát azért, hogy lássam a saját szememmel, amint elpatkol. Lehet, hogy csak egy színjáték ez az egész. Meg akar minket téveszteni.
 
Laura szíve vérzett. Igaz titkolta, és soha be nem ismerte volna, de imádta az öreget. És mintha ez még nem lenne elég baj, Valter is egyre közelebb furakodott, s ő engedte. Engedett az érzésnek, ami képes lett volna Valter karjaiba lökni. Igen, engedett, egy pontig, s talán, ha Gyuszi később érkezik, át is lépi a pontot. De immáron Gyuszi itt volt, s neki le kellett zárnia a Valterhez fűződő érzelmeit. A férfinak is jobb ha meggyűlöli, és ő maga is jobban jár, ha még most kiszáll…
 
-         Takarodj innen Laura – sziszegte Valter, és csak azért nem üvöltött, mert szorult belé némi jólneveltség - ne akard, hogy kidobassalak.
 
Istenem szegény Valter – gondolta Laura – elgyötört, nyúzott ábrázata kifejezte jól, mit is érezhet most. Egy összetört ember állt előtt. Mintha a múlt éjjel láttam volna már hasonlót. Ja-ja, Gyuszi épp így nézett ki előző este, és ő Polyáki Laura választott akkor, amikor Gyuszi mellé állt. Nincs visszakozz!!! Mindent még te sem kaphatsz meg Laura! – erősítette meg döntését – engedd el Valtert, jobban jár nélküled.
 
-         Most miért kell megsértődni? – ércelődött – az öreged nagy játékos, és ahogy tegnap félbehagyta a sztorit. Én személy szerint, gyanúsnak találtam.
-          Laura, menj innen, mert nem állok jót magamért! Mekkorát csalódtam benned! Azt hittem a maszlag mögött, érző szív lakozik, de tévedtem. Te nem vagy más, mint az ördög földi küldötte. Akinek angyali arcot adott, hogy mindenkit megtévesszen. Takarodj – emelte fel a hangját – és a saját érdekedben, azt kívánom, többé ne kerülj a szemem elé, mert Isten bizony, megfeledkezem a jó modorról és megtéplek.
-         Hu… - cincogott fölényesen, s megigazgatta pár centis haját – Hallottam már hasonlókat tőled, kitalálhatnál valami újat is. De legyen, már itt sem vagyok, és ne félj, a temetésre sem megyek el, de majd küldök táviratot.. Szervusztok!!!
-         Temetés – fujtatott Valter – a nagyapám még él.. és ez… ez itt meg a temetését emlegeti.
 
Igen, Laura kisasszony kisétált a kórházból, s egyben Valter életéből is. Felemelt fejjel tette. Büszkén, rátartian, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne így beszélni, bárkiről is. Laura egészen az autójáig, magabiztosan alakította az érzéketlen perszónát, sőt, tartott ez egészen a következő útkereszteződésig. Ott aztán félrehúzódott, leparkolta autóját az első szabadhelyre és végre kiengedhette az igazi érzéseket. Fuldokolt, annyira zokogott, szinte már levegőt sem kapott, amikor megpillantotta magát a tükörben.
Soha, egyetlen pillanatig sem látta még ilyen állapotban önmagát. Gyorsan letörölgette őszinte könnyeit. Táskájából előkapta a kis tükrös púderes dobozt, és miután kellőképp megszáradt az arca a könnyzápor után, igyekezett eltüntetni a rárajzolódott romokat.
 
-         Nem Larua, nem roppanhatsz össze ! – beszélt saját magához - Tényleg ennyit érne Hunvald Valter? Mégis ki ő? Nem más csak egy szerencsétlen! Ugye Laura?
 
Végül meggyőzte magát, vagy csak elhitte, hogy így történt. Nem sokkal később már a Tescoban válogatta a narancsot, a narancsos csirkéhez…. Aki ránézett, bizony meg nem mondta volna, hogy belülről romokban hever, hogy pár perce még úgy zokogott, mint egy kétségbeesett kislány….
 
A kórházban, ezalatt, Bíró Hunor kezelőorvosa végre tájékoztatta Valtert a nagyapja állapotáról. A diagnózis egyértelmű agyvérzés, de szerencsére egy enyhébb fajta. Ami ugye, akár még bíztató jel is lehetne, egy 60 éves vonatkozásában, csakhogy Hunor bácsi már a 105.-et is betöltötte. Dr. Kovács mégis kicsit bizakodónak tűnt. „ Hunor bácsi szervezete, a kora ellenére, - megkockáztatom – van annyira erős, hogy akár még egynéhány fiatalabb társán is túltesz. Hogy felépülhet-e? Látok rá reális esélyt, viszont az ő korában, már a realitások is megdőlhetnek.
 
Nos, Bíró Hunor vendége majdnem megérkezett, de szerencsére bár az ajtóban topogott, még sem lépett be. Hogy az öreg megéli –e a másnapot? A más hetet, hónapot? Hogy felépül-e valaha? Kitudhatja.., hogy a vendég végül mikor lép be Bíró Hunor birodalmába? Csakis kizárólag maga a vendég …..
 
Igen, az a nap nem úgy alakult, ahogyan Judit, Alex, Valter, vagy akár Laura eltervezte. Mindannyiuk lelkébe nyomot hagyott Bíró Hunor hirtelen, ám korát nézve mégsem váratlan betegsége. Délután mindannyian elvonultak a kórházból, s ki – ki ment a maga útján tovább.
 
-         Valter – veregette meg a vállát Alex – ha bármiben segíthetek, kérlek hívj. Holnap ismét benézek.
-         Csatlakozom – szorította meg a kezét Judit – imádkozom a nagyapáért. Én nagyon megszerettem őt, de nyilván ezt tudod.   
-         Köszönöm. Hálás vagyok nektek, mindenért. Menjetek csak a dolgotokra, én még maradok egy kicsit. Úgy is csak az üres ház vár odahaza.
 
Igen, Valter nem tervezgetett már. Sem rövid, sem hosszú távra. Még előző este Lauráról álmodozott, mostanra semmi célja nem maradt. Nem is akart hazamenni, valóban nem. Itt akart maradni az öreggel, mert rajta kívül nem volt senkije…
 
Bizony, ha a reggel nem a tervek szerint indul, nincs választás. S bár a délután még alakulhatna úgy… de akkor már nem is akarjuk. A reggel történései, kihatnak az egész napunkra. Persze tekerhetjük az eredeti terv felé, csak a mesterkélt ugye, sosem olyan jó, mint a spontán…
 
Laura, a Rendes Villában finom vacsorát főzött, hazatért kedvesének. Egész délután a konyhában sürgött forgott, s a végeredmény láttán, igencsak büszke volt magára. Gyuszi arca is ragyogott, hiszen Laura még sosem volt ennyire gondoskodó. Sosem öltött kötényt, hogy vacsorát főzzön… nem, még reggelit sem. Most mégis megtette, ami csak azt jelenthette, hogy túl voltak a problémákon, legalább is a párkapcsolatukat illetően. Laura mellette maradt, és ezzel bebizonyította: nemcsak színjáték volt a kapcsolatuk, mint azt sokan állították, hanem őszinte, igaz érzelmeken alapuló szerelem….
Igen, Gyuszi ilyennek látta Laurát. Olyannak, aki főz a kedvesének, aki megbocsátó, aki veszi a fáradtságot, hogy törvényeket bogarásszon, aki nyugodtan ül vele szembe és végighallgatja a börtönbeli rossz tapasztalatait.
Pedig ha Gyuszi, akár csak egy kicsit is, de ismerte volna az igazi Laurát, ha akár csak egyszer is képes lett volna a „színfalak „ mögé nézni, megláthatta volna a fájdalmát, az egész délután folyamán visszanyelt könnyeit, a szemei mélyén ülő mélabús, világvége hangulatot…..
 
Judit egész délután otthon gubbasztott, és mivel nem bírt magával mit kezdeni, úgy döntött, mégiscsak meg kéne ejteni a titkos randevút, és már tárcsázta is az illetőt.
 
-         Mariska? Én vagyok az, Judit
-         Judit? Kedvesem, miért ilyen szomorú a hangod?
-         Mariska, én látni akarlak. Nem hazudhatok tovább magamnak. Hadakoztam az érzéseim ellen, de nem megy tovább A kapcsolataim sorra zátonyrafutottak. Mostanra megértettem miért. Amikor veled beszélek, minden olyan egyértelmű, és a múltkori érintésed…. Én csak téged akarlak Mariska… 
 
Nem is olyan régen Mariska még Alex barátnője volt, s Judit egy másik férfival, Károllyal kavart. Amikor kirobbant a „leszbi” botárny, Judit volt az első, aki viccesen kijelentette, hogy már érti, miért vizsgálgatta olykor – olykor Mariska… Na lám, most meg, épp ők ketten lettek egy pár…..
 
Az élet, olykor bizony felülírja a legvadabb álmokat is.
 
Szürkület volt, olyan érdekes átmenet, a citromsárga és a szürke között. A nap, még valahonnan mélyről lövellte a fényt, de a „hamuszín”, mégis kezdte átvenni a hatalmat az égbolton. Épp ettől lett olyan különleges.., és egyébként is volt valami megmagyarázhatatlan a levegőben, valami megnyugtató, és egyben mégis borzongató…
 
Alex kedvetlenül parkolt le autójával az erdő szélén. Maga sem értette, mi vezette Úrkökény kastélyához, épp most. Most, amikor hadban állt az egész világgal. Amikor szertefoszlottak az álmai. Amikor bele kell törődnie, hogy a többhónapos munkája végetért, mégpedig befejezetlenül. Az a kedves mesélő, pedig eszméletlen, gépekre aggatva fekszik az intenzív osztályon. Pedig tegnap még annyira haragudott rá, most meg magára volt mérges, azért amiket előző nap gondolt, vagy tett.
 A precíz Alex, ha valamit ki nem állhatott az a befejezetlenség, amikor belefog valamibe, és képtelen a végére járni. A már majdnem teljesen felújított kastély, talán ad egy újabb támpontot – tépelődött, Úrkökény felé lépkedve, de maga se hitte, hogy a falak majd válaszolhatnak a kérdéseire.
 
Amikor a lombok közül előbukkant a kastély, mégis megtorpant. Nem volt egyedül… A főbejárat előtt egy alak álldogált. Alex jól szemügyre vette, a neki háttal álló nőt. Olyan kísérteties képet festett, hófehér földig érő ruhájában, hosszú, derékig érő, szőke göndör hajával. Épp mint egy szárnyak nélküli angyal.
Vajon ki lehet ez? És mit csinálhat itt? A lány talán megérezhette hátán Alex éles tekintetét, mert hátrafordulva egyenest a szemébe nézett.
Igen, tényleg egy angyal, állapította meg Alex… Barackos, halovány bőréhez, kitűnően passzolt királykék szeme. Éles, erős kékségben játszó íriszében, zaklatottsággal vegyített öröm csillogott. Épp csak a glória hiányzik a fejéről, vagy egy vadvirágokból fonott koszorú, és tényleg olyan lenne, mint egy angyal…   
 
Íme a tökéletes példány, a gyönyörű, az eszményi, a törékeny, a nő…. Alex sok szép nővel találkozott életében. Pusztán azért, mert nem tartozott, a szószátyár, nőcsábász típusba, azért véleménye, zsánere neki is volt. Mégis, azzal a megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan szédüléses, szemkápráztató érzéssel, ami jelen pillanatában hatalmába kerítette, még sosem állt szemben.
 
Miután Alex úgy állt az erdő szélén, mint akinek lábát odaragasztózták a lány elindult felé. Fürkészve méregette Alexet, de arca derűsen, vidáman festett. Nagyon barátságos volt, mosolyogva lépett a kővé dermedt régészhez.
 
-         Szia – köszöntötte, kezét kézfogásra emelve – Vittoria Galley vagyok
-         Szia – dadogta Alex, s a selymes kezek érintése, hideg áramütésszerű állapotot idézett elő a testében, mely fel s le cikázott, cingár alakján. - Én Kővári Alex vagyok – szólalt meg nagynehezen. Mit keres egy nő, ilyenkor egyedül az erdő mélyén? 
-         Mondjuk egy elvarázsolt kastélyt? – kacagott fel Vittoria élesen – Egyenesen Olaszországból érkeztem, hogy megnézzem a „csodát” és nem várhattam tovább egy percet sem ezzel.
 
Igen, az akcentusa már a „szia” kiejtésénél szemet szúrt Alexnek. A neve hallatán pedig beazonosította, hogy csakis olasz lehet. Bár a vonásai nem tipikus olaszt képviseltek, de tagadhatatlanul ott lapult benne.
 
-         Kh- köszörült torkán a férfi – igen, sokan a csodájára járnak. Esetleg érdeklődsz a régészet után? Netán régász volnál?
-         Óh nem – legyintett viccelődve – csak műkedvelő. Te viszont az vagy. Régész. Láttalak a dokumentumfilmben. Ami engem illet, színésznő volnék.
 
Amennyire Alex visszafogott, már-már túlontúl csendes addig a nőből bugyogtak a szavak, a mondatok, a kérdések. Tipikus olasz, tipikus színésznő, tipikus „férfi csábász”
 
-         Szép foglalkozás – ó hogy a fene vinne el téged Alex , korholta magát gondolatban. Még hogy szép foglalkozás. Mit gondolhat most rólam ez a nő. Nyilván, hogy egy bugyuta régész vagyok, olyan mint a filmekben. Aki csak a nagyítójának, meg a leleteinek él. – Úgy értettem, - korrigálta zavartan– színes, színes foglalkozás.
 
-         Úgy hallottam van, valaki, aki ismeri a kastély múltját. – Alexet annyira rabul ejtette a női báj, hogy fel sem tűnt neki, Vittoria máris faggatni kezdte.
 
-         Ezt meg honnan veszed?
-         Biztos forrásból… - válaszolta szemtelenül könnyeden
-         És mit hallottál még?- Alex is oldódott. A lány közvetlensége jól hatott az idegire, a gátlásaira.
-         Azt, hogy talán leforgatják az itt élt urak, unalmasnak semmiképp sem mondható életét.
-         Ez nevetséges, szó sem esett ilyesmiről – ellenkezett Alex és egyre jobban érezte magát Vittoria társaságában.
-         Pedig a BLT vezetője, ezt az információt szolgáltatta a menedzseremnek.
-         A BLT? – mosolyodott el most a férfi - A televízió nem dönthet ebben a kérdésben. Még csak fel sem merült ennek a lehetősége, hidd el nekem! Annál is inkább mivel a kastély múltja, továbbra is rejtély számunkra.
-         Van egy mesélő nem??? – érdeklődött tovább a lány, s Alex, mintha valami régi ismerősök volnának, hirtelenjében kitálalt neki.
-         Igen – bólogatott a férfi – de a mese tegnap a végéhez ért.
-         Az jó, nem? – érdeklődött izgatottan Vittoria
-         Nézd kedves Vittoria, - fogta diplomatikusra Alex – mégha, valamilyen csoda folytán, megfilmesedne is a történet, én nem tudnék neked való szerepet elképzelni.
-         Hát, - felelte sejtelmesen - ami engem illet, szívesen eljátszanám Analisa Scalzit
-         Kit????? - kerekített ki szemeit Alex
 
A leányzó zavarba jött. A szemeivel mindenfelé pislogott csak épp Alex érdeklődő tekintetét kerülte élesen. Még a szája szélébe is beleharapott, de aztán, a kérdésre egy újabb kérdéssel reagált. Ami valljuk be, csak még gyanúsabbá tette.
 
-         Élt itt valamikor egy Analisa nevű grófnő, vagy tévednék? A kastély úrnőjére gondolok, a gróf ifjú feleségére. Állítólag nem létezett nála szebb asszony az egész birodalomban.
-         Milyen grófról beszélsz?
-         Hát a Kökényessyről, gondolom – rántotta fel a vállát
-         Kökényessy grófnak nem volt ifjú felesége. Az asszonya vele egykorú volt, és Rózának hívták.
-         Ah értem – legyintett a lány – akkor biztos keverem a neveket, és lehet a családot is. Most jobb, ha megyek. Már tényleg nem biztonságos ilyenkor idekinn.
-         Várj – nyúlt utána Alex – biztos csak erről van szó?
-         Mire gondolsz?
-         Ha információid vannak a kastély múltjáról, miért nem mondod el?
-         Én?? Ugyan mit tudhatna az olasz lány, egy, elvarázsolt magyar kastély múltjáról….???
 
Alex ismét a „lefagyás” állapotába került. De nem, nem engedheti el a szép angyalt. Nem engedheti, mert úgy tűnt, az sokkal többet tud mint ő maga. Sietősen utána eredt, de mintha csak a föld nyelte volna el. Talán hallucináltam? Nem is volt itt senki, csak beképzeltem? Már annyira az életemmé vált a kastély, hogy olyasmiket látok ami nincs?
 
-         Ez meg mi? – a földön megcsillant valami – Egy karkötő!!! Nem vagyok bolond – mondta ki hangosan – és bugyuta sem. Ez az ékszer a bizonyíték rá, hogy itt volt. Vittoria – olvasta a karláncba vésett nevet - Ki vagy te Vittoria? S miért jöttél ide? És ki ő, ki Analisa Scalzi?????
 
*
 
Amikor a kastély előbukkant a hegy mélyéről, mindenki a csodájára járt. Senki nem értette, hogyan történhet ilyesmi. Alex még majdnem a munkáját is feladta, mert nem talált, a múltjához vezető, egyetlen kapcsot sem. Laura az életét kockáztatva, tört be a területre, amiről akkor, mindenki azt hitte, aknamező.
 
A valódi szenzáció, a csoda, azonban nem a kastélyban rejlett, mégcsak nem is abban a legendában, ami azóta is kering róla. Mely szerint még az ókori görög istenek ittjártukkor, mintegy, hétvégi rezidenciának alakították ki. Badarság…..
 
Úrkökény azért mutatta meg magát, hogy összehozzon négy embert: Laurát, Valtert, Alexet és Juditot… S a történet, az urak mindennapos kis csatái az életért, a boldogságért, kivetítődjön a jelenre. A hibák, az árulás, s az ármány és kibékíthetetlen ellentétek, észhez térítsék a tévúton járókat. Összekovácsolják azokat, akik szöges ellentétben állnak egymással.
 
A baj csak az volt, hogy a közvetítő, feladta a harcot. Átlépett, átengedte testét az elmúlásnak. Rálépett a mezsgyére, ahonnan talán már nincs visszaút.
 
De mint a mesékben, néha a valóságban is megesik, hogy a sötét alagút végén, megcsillan a fény.
 
Igen, Alex meglátta a fényt, igaz az, elsurrant a szeme előtt, de ő még elkapta a villanását. A fényt, melynek neve: Vittoria Galley…..
 
                    
 
                                                                           V é g e . . . ? ? ?
 
 
 
   
 
 
 
 

A bejegyzés trackback címe:

http://evettabright.blog.hu/api/trackback/id/tr342865306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.