ÚRKÖKÉNY LEGENDÁJA

 2011.02.04. 15:42

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 „ Úrkökény új élete”

 
   Szinte senki nem számolta már az éveket, amelyek sebes paripaként loholtak, egyike a másik után. A sok – sok elfeledett nap hónapokat szült, melyekből évek növekedtek. Az évszakok folyamatos váltakozása, előbb virágba borított mindent, utóbb pedig hóval takarta a fákat, bokrokat, házakat. És ahogy a hó és a napsugár váltotta egymást, úgy halványultak a szívekben az emlékek. Senki nem számlálta mióta nem élt Úrkökényben a derék András.. Senki, kivéve az öreg Kenderest, akinek olyan hosszú, kenderre hasonlító szakállat adott a mindenható. A vén Kenderes pontosan tudta, hogy 15 éve és három napja történt a tragédia, mely megpecsételte Úrkökény sorsát….
 
-         Édesanyám?????
-         Mondjad kisfiam – simogatta meg Róza kedvesen gyermeke arcát
-         A papa mikor jön végre haza?
-         Benedek drágaságom a papa nagyon sokat dolgozik, most is épp külföldön intézi az ország ügyeit. A papa fontos ember, - nyomott puszit gyermeke piros pozsgás arcára - és te tudod, hogy a papának ki a legfontosabb??? –kacagott fel Róza
-         Hát persze édesanyám… Én vagyok az – húzta ki magát büszkén - Szigetvári Bende Úrkökény hercege…
   A fürgelábú hercegfi, illanó puszival lágyította el anyja szívét, és robogott is boldogan hátra. A kertbe igyekezett Petykóhoz, aki mindig valami fontos és érdekes dolgokat mutatott meg neki. Például, hogyan kell a lovakat megetetni, lecsutakolni, de látta már a birkák nyírását vagy szedte ki a tojást a tyúkok alól. Tette mindezt kizárólag akkor, ha édesapja jó messze tartózkodott. A herceg bizony nem kímélte volna sem a fiát, sem feleségét Rózát de leginkább Petykót, aki mindehhez még asszisztált is.
   Szigetvári Vilmos - Szigetvár hercege - épp akkor lépett Úrkökény földjére mikor az a legnagyobb bajban volt. Jelenléte virágzást hozott, és boldogsággal töltötte meg az özvegy Grófné életét. A szerelem gyümölcse a kis Benedek, aki immáron Úrkökény jogos örököse, osztozván Péterrel és Pannával.
   Róza szíve azonnal megdobbant mikor először meglátta a daliás Herceget. Vilmos, egy árverésre érkezett Úrkökénybe, és mindent megszerzett, beleértve a birtok asszonyát is. Az asszony, testét és lelkét elárasztotta a korábban soha nem érzett, de olyan mélyen áhított nagybetűs szerelem. Az észvesztő sóvárgás, mely butává tesz és gyámoltalanná, mégis édesebb bármi másnál.
   Róza és András egykori házassága a kölcsönös szereteten, tiszteleten alapult. Igazi, buja érzések, sosem tartották forrón. Az özvegy ezért, nyugodt szívvel, tiszta lelkiismerettel kezdett új életet Szigetvári Vilmos oldalán, a szerelem nevében. Az asszony úgy látta, kapott a sorstól egy elszalaszthatatlan, második esélyt. Lehetőséget, hogy szerelemben, harmóniában éljen azzal a férfival, akit mellett, önszántából, szíve legtisztább szavával mondta ki a holtodiglan – holtomiglan-t. Igen, 15 éve szakadatlan az összhang és a lila köd Róza és Vilmos házasságában. 
-         Ez a fiú minden nappal nő egy hüvelyknyit. Tegnapelőtt láttam, mégis úgy tűnik, hogy centikkel magasabb. És az esze… na az úgy vág, mint a borotva.
-         Ugyan nővérkém eltúlzod kicsit.
-         Vilmos biztos nagyon büszke rá!!
-         Uram mindent megtesz a gyermekeiért, és nemcsak Benedekért, Pétert és Pannát is sajátjaként neveli. Képzeld csak azt mondat, egy francia vívóbajnokkal tér haza, aki minden nap tanítja majd Bendét. A fejébe vette, hogy az ő fia lesz a legjobb kardforgató egész Magyarországon.
-         Na hiszen, amit egyszer Vilmos elhatároz – mosolygott Malvin
 
   Zombor Malvin, Róza legidősebb testvére. Csak nem rég tért vissza Magyarországra. Sok - sok évvel ezelőtti távozása, épp annyi kérdést vetett fel, mint hirtelen hazatérése. Egy szimpla hétköznap esett meg a Zombor család életében a „szégyenfolt”, az amiről a szülők még haláluk pillanatában sem voltak hajlandóak beszélni. Öt éve már, hogy egy tragikus szekérszerencsétlenségben meghaltak a Zombor szülők, és sem Róza sem fivére Mihály, nem találták meg a módját, hogy tudassák ezt nővérükkel. Malvin mindig is céltudatos és erős egyéniség volt, aki már gyermekként világosan látta, mit akar az élettől. Épp ebből kifolyólag hatott furcsának a hír, hogy a mindig szép és vidám lány egyszer csak úgy dönt, hogy zárdába vonul.
   Róza akkor tájt töltötte a tizet, mikor testvére elhagyta a birtokot: Kicsi gyerekként, sem hitte a hazugságokat. Malvin utazását megelőző délután irdatlan nagy veszekedés hallatszott a rózsaterem irányából. A kis Rózát Mihály hátravitte a lovardába, hogy ne hallja amint a szülők civakodnak. Apjuk Mihály hangja azonban olyan erős volt, hogy egészen a lovardáig elhallatszott. Vajon miért ilyen mérges a papa Malvinra – érdeklődött a kicsi Róza, és testvére bár a válaszokat maga sem tudta, igyekezett megnyugtatni húgocskáját. A két gyerek egészen sötétedésig a lovakat fésülgette az istállóban, csak akkor merészkedtek vissza a házba mikor az öreg dajkájuk Juliska értük ment. A házban ekkorra már harapni lehetett a csendet. A szülők és Malvin már a vacsora asztalnál ültek, és még csak egymásra sem néztek. Malvin hamarjában befejezte a vacsoráját, és elvonult a szobájába. Róza nem aludt jól azon az éjjelen, annak ellenére, hogy Juliska vele maradt éjszakára. Hajnalban furcsa kopogásra ébredt, lópata nyomok hangja folydogált fel az ablakon keresztül egészen a szobájáig. Sietősen az ablakhoz szaladt. Felugrott a kis sámlira hogy jobban kilásson. Szemtanúja lett ahogyan a reggeli pára árnyékában a cselédek megpakolják a hintót. Egyetlen nagy táskát tettek fel hátulra, amit jó erősen odaszíjaztak, hogy le ne potyogjon a szekér faráról. Nem sokkal ezután Malvin szállt be a hintóba, édesanyja és édesapja kíséretében.
… Malvin! Malvin testvérkém! Kiáltozta szívszakadva Róza mire Juliska is felébredt és még sikerült időben lefékeznie a nővére után szaladni készült kislányt. Róza egész nap zokogott, nem tudta, hogy a szülei hová vitték Malvint, de azt igen, hogy előző nap nagyon dühösek voltak rá, ami pedig azt jelenti, hogy talán nem is hozzák vissza.
   Igen… ezen a napon Zombor Malvin végérvényesen eltűnt Róza, Mihály és az egész Zombor család életéből. A szülők olyan ridegséggel nyilatkoztak lányukról mintha, az meghalt volna. Kimérten, nem kímélve másik két gyermekük lelkét közölték, hogy Malvin elhagyta az országot. Londonba utazott, hogy bevonuljon egy nagyon szigorú zárdába, soha többé nem tér haza.
Róza többé nem hallott nővére felől, de a szíve sosem felejtette. Mihállyal egyetemben igyekeztek felkutatni őt, szüleik baleset után, de hiába. Úgy tűnt a zárda, amiről a szülők beszéltek soha nem is létezett……
   Öthéttel ezelőtt, Róza különös meghívót kapott, egy bizonyos Bronich bárónétól.
„ Családommal nem régen vásároltuk meg a Jónás - féle Kültelki kastélyt. Örömünkre szolgálna, ha az általunk adott, ismerkedési estélyen, a vendégeink között tudhatnánk. Szeretnénk végérvényesen letelepedni, és jó kapcsolatot ápolni, a környező birtokok uraival. Megjelenésére számítva. Szívélyes üdvözlettel: Bronich báróné”
   Szigetvár hercege nem tartotta fontosnak ez efféle társadalmi események titulált, általa viszont közönségesnek nevezett hacacárét, mégis engedett felesége óhajának és családjával együtt tiszteletét tette az új „szomszédságnál.” Szigetvári Vilmos ezúttal tévedett, a parti cseppet sem hasonlított valami közönséges, nyájas és hajbókos eseményhez. A Bronichok nyílt szívvel és meleg szeretettel nyitották meg birtokuk ajtaját a finnyás, fennhéjázó elit előtt. Róza lelkét valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzelem öntötte el a Báróné láttán. Az érzékei azt súgták bár soha nem látta korábban, mégis ismeri őt. Bemutatkozásukkor Bronich báróné szeméből két duci könnycsepp gurult végig… ez volt a pillanat, amikor Róza ráismert az oly ismerős gesztenyebarna szempárra mely fölött dús szálú pillák repdestek … Malvin… Róza hangját remegés járta át, ahogy könnyeivel küszködve igyekezett elhinni a lehetetlent. Elhinni, hogy az ismeretlen Bronich báróné, az ő húsz éve nem látott nővére: Zombor Malvin.
   A testvérek - mintha nem is lenne az a sok kiesett év - azonnal egymásra találtak épp olyan szeretettel és békével társalogtak, mint ahogyan gyerekként is tették. Róza könnyek között számolt be első férje elvesztéséről, mesélt a gyermekeiről, Péterről és Pannáról, és legifjabbik, immáron második frigyéből született kisfiáról Benedekről.
Különösen kitüntető szavai, férjét méltatták, aki mint egy megmentő lépett be életébe épp akkor mikor a Kökényessy birtok már a tönk szélén állt, s bizonytalanná vált gyermekei sorsa is. Vilmost nemcsak mint szerelmét, hanem hős lovagját mutatta be Róza. A férfit, aki mellett a sírig kitart, akit utolsó leheletéig szeretni fog.
   Malvin is bemutatta a családját, nem kevesebb büszkeséggel mint testvére. Bronich Lázár félig osztrák származása révén igen nagy befolyásra tett szert Európa szerte. A báró komoly külkereskedelmi szállítmányozási tevékenységet folytat, és épp egy ilyen külföldi útján ismerte meg Malvint, akibe első látásra beleszeretett. Róza nem állhatta szó nélkül, és mikor végül megtette…. zárda béli tartózkodására vonatkozóan, Malvin kitérő választ adott.
   A Bronich család négytagú, két gyermek vidámsága tölti be a falakat. Az idősebbik Zaránd és a fiatalabb, a gyönyörű Vera. Rózának tengernyi kérdése lett volna testvéréhez, de az nem akart nyilatkozni. Fájók az emlékek – méltatta – még mindig égnek a sebeim. Bocsásd meg húgom, időre van szükségem ahhoz, hogy elmeséljem az életem. Róza nem akarta fájdítani, újfent megtalált testvére szívét, így leküzdötte kíváncsiságát és igyekezett a megtalálás örömének minden egyes pillanatát kiélvezni. Malvin és Róza sorsukban különös egybeesést fedezek fel. Épp úgy, mint Róza éli második házasságát, Bronich báró első felesége is elhalálozott. A gyász utáni időszakban ismerte meg később Malvint. A báró - csak úgy, mint annak idején Róza - nehezen dolgozta fel felesége elvesztését, épp úgy ahogyan egyetlen közös fiuk Zaránd is. A fiúcska 5 éves volt, mikor Malvin belépett az életükbe. 
   A váratlan viszontlátás nem várt örömöt hozott mindkét család életébe, a gyermekek hamar összebarátkoztak és az újra egymásra talált testvérek, ha tehették minden idejüket együtt töltötték. Főúri szalonokba jártak ahol kiválóan szórakoztak: volt, hogy csak nagyokat beszélgettek, jókat ettek-ittak, máskor felolvasó esteket rendeztek, avagy épp amatőr zongora előadásokat. A testvérek nagy kedvence a hímzés, amiben Malvin bizony felülmúlta húgocskáját. Szerettek kijárni a természetbe, sokat lovagoltak, felfedezték a környező dombokat, erdőket. Mondhatni teljes volt az összhang…..vagy mégsem???? Látszólag semmi nem utalt, mégis érezhetően vibrált bizonyos ellentét a Báró és Szigetvár hercege között. Mindketten tagadták ugyanakkor, a közösen szervezett programokon, a legapróbb helyzetekben is kiéleződött közöttük a véleményeltérés, és a feleségekben ez kérdéseket, sőt mi töb aggályokat vetett fel…..
 

A bejegyzés trackback címe:

http://evettabright.blog.hu/api/trackback/id/tr722638812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.