ARANYVASÁRNAP...

 2010.12.06. 18:08

 

  

 

ÜNNEPI FORGATAG

 

 

 

   Hótól tocsogó cipőm sarka, kitartóan koptatta az úri Pláza még úribb járólapját. … Áldottam aprócska eszemet, hogy a magas sarkú, kontra lapos sarkú csatában, végül az utóbbi mellett voksoltam. Egy koránt sem szokványos napnak néztem elébe. Hogy miért??? Hát mert „aranyos” napot, jegyzett a kalendárium, amitől én mindig túlcsordulok. A Plázában… hihetetlen embertömeg, s felfordulás hadakozott egymással. Nem adtam fel, a mákszemként tömörödő egyének sokaságában, rendületlen araszolgattam, és azon morfondíroztam mennyire nagy is az Isten állatkertje. Annyi féle és fajta ember zúzott el mellettem, akár az orgona sípjai. A legifjabbaktól, az egészen korosokig, a kisembertől az égimeszelőig, mindenki ott sürgött - forgott. Az utolsó órák, pillanatok teltek, a várva várt nap előtt. Aranyvasárnap volt. Fahéj illat és csengettyűszó járta át a levegőt, amire a csillagot természetesen, a gyermekek önfeledt zsivaja tette fel. A „piros ruhás, földig érő szakállú férfiú” már fenn ült a pódiumon, kényelmes karos székében. Felette, két feketeruhás ördögfióka téblábolt, még a szemük sem állt jól. A gyerkőcök kígyózó sorokban várták, hogy végre megérinthessék a jó öreg mikulást, még a krampuszok fogvicsorgató mosolya sem tántoríthatta el őket. Na persze, én a magam cirka 28 évével már kinőttem a mikulásosdiból. Meglehet, talán szívesen vette volna  „Miki Bá” ha behuppanok az ölébe.. na de hagyjuk is ezt. Ne legyünk morbidak, ne rondítsunk bele ebbe a Lappföldi mesébe, még akkor sem, ha mi „ nagylányok” azért már ismerjük a zörgést. Miféle zörgés?  Azt a félét, miszerint a nagy szakáll, és mű pocak mögött, akár még egy belevaló, dögös pasi is rejtőzhet. ( Halkan mondom, nehogy a kicsik meghallják ) De tényleg lépjünk túl ezen, kit is érdekel a Santa Claus, amikor a cipőbolt sarkánál egy Banderas imitátor álldogál. Igen, kétségtelen, épp mint Antonio. Na jó azért még sem, hiszen a ruházatából ítélve – ami nem szakadt vagy ilyesmi, de azért nem is full márka – biztosan nem világsztár, sőt még csak nem is magyar sztárocska. Biztos nem szerepelt még egyetlen filmben sem, gondolom nem színész, és bár az adottságai kiszúrják a szemeket, mégsem emlékszem rá, hogy láttam volna címlapon. Modell alkat az már hétszentség. De vajon mit támasztja ott a falat? Nem úgy tűnik, hogy karácsonyi „nagybevásárol”. Milyen ostoba vagyok, biztos egy fullextra szöszire vár. Én hülye, tartott tán öt percig is még levettem a témát. Lehangolódtam… pedig nem volt rá okom. Végül is, nekem nincsen egy ilyen Banderasom otthon, sőt még egy szimpla magyar vasutasom sem. Nem jövök be a fiúknak, de sebaj már beletörődtem. Különben meg, az aranyvasárnap nem a kesergésre való. Újra felerősödött az a bizonyos adventi illat, ami magával hozta az ünnep hangulatát. Igyekeztem kizárni elmémből a körülöttem zajongó embereket, a tömeget és átélni a varázslatot. A Pláza közepén állva aztán feltettem magamnak a nagy kérdést: vajon miért nem lehet minden nap karácsony? Miért kell szenteste ahhoz, hogy egy kicsit mindenki visszarántsa a gyeplőt, és önértékeljen? Miért nem tehetjük meg ezt, nap mint nap? Miért kell rohanni, egymáson átgázolni? Én ma nem teszek mást, minthogy belevetem magam a csillogó villogó tárgyakat kínáló üzletbe, felkeresem a forralt bor árust, akit idén beengedtek a „Puccos ruha Hiperbe” ( én saját szóhasználatomban csak így nevezem a dacos Plázát ) Élvezem a napot, a legelejétől, egészen a legvégéig, és türelmesen számolok visszafelé, egészen 24.-éig. Van –e okom rá? Néha úgy érzem nincs. Mit ünnepelhetnék, hiszen nincsen párom, egy férfi, akivel teljes lehetne az életem. Mint mindig, most is egyedül karácsonyozom majd. Javítom: oldalborda nélkül, de a szerető családdal karöltve.  Ezért hát mégis azt mondom, mindig akad ok a hálára, az őszinte ünneplésre. Hálás vagyok…. Hálás az életemért, az érzelmi gazdagságért: a szüleimért, a kisöcsémért, az alig három hónapos keresztfiamért. Hálát adok a sorsnak azokért az aprónak, és természetesnek tűnő dolgokért, mint a látás, a hallás, a szaglás, az érzékelés, amik mind – mind olyan természetesek, hogy megfeledkezünk róla mennyire értékesek is……

A karácsony az év legszebb, legszentebb ünnepe. Készüljünk rá őszinte, tiszta szívvel. Töltsük az ünnepet szeretteink társaságában, s tüntessük ki egymást a feltétel nélküli szeretetünkkel. Ne az ajándékozásról szóljon az ünnep, mert nem a szuvenír nagysága, értéke jelképezi az igazi szeretetet, hanem minden egyes pillanat, amit közösen, azokkal élhetünk át, akik a legfontosabbak nekünk az egész világon………

 

Ádott, Békés Ünnepeket Kívánok mindannyiotoknak!!!!!

 

Szeretettel: Evetta Bright

A bejegyzés trackback címe:

http://evettabright.blog.hu/api/trackback/id/tr1002497556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

rosewoods 2010.12.19. 12:34:47

Én is Kellemes Ünnepeket kívánok Neked, Evetta, és az egész családodnak a magam, és a saját családom nevében is!!!!!!

Evetta 2010.12.19. 15:16:16

Kedves Rose!

Köszönöm szépen! Legyen szép az ünnepetek.